2024.03.28, Csütörtök

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében 200 millió és 1,5 milliárd forint közötti vissza nem térítendő támogatás nyerhető el. A támogatható fejlesztésekkel kapcsolatos általános elvárás a komplex szolgáltatásokat nyújtó vonzerő kialakítása, látogatószám és költés generálása.

Támogatható a legalább három megyei szintű területegységet érintő, egységes vallási tematikához kapcsolódó, minimum öt állomásból álló hálózatok fejlesztése. A fejlesztés helyszínei közül legalább az egyik településnek jelentős turisztikai célpontnak kell lennie.

A fejlesztés központi elemét vallási emlékhelyeken, kegyhelyeken, zarándokhelyeken kell megvalósítani, ehhez a többi állomás a vallási tematika alapján kapcsolódik. A támogatható projektek keretében számos építőipari feladat is adódik, kötelező

  • megteremteni a turistafogadás feltételeit,
  • bolthelyiségeket és vendéglátó egységeket kialakítani vagy fejleszteni,
  • fogyatékos emberek fogadásához igazodó infrastruktúrát és szolgáltatásokat kialakítani.

Választható elemek is kapcsolódnak a támogatható projektekhez:

  • az épület történelméhez kapcsolódó kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas infrastruktúra fejlesztése,
  • parkosítás, többnyelvű információs táblák, pihenőhelyek, kiszolgáló utak, gépjárműparkolók kialakítása,
  • maximum 100 férőhelyes zarándokszálláshely kialakítása,
  • energia-hatékony működést javító beruházások, megújuló energiaforrások felhasználása,
  • műtárgyak, épülettartozékok, díszítőelemek restaurálása,
  • szociális blokk kialakítása,
  • gyermekjátszó helyiség, játszótér, gyermekgondozási helyiség, fürdető kialakítása.

A támogatott kérelmek várható száma 6-8 db.

(MTI, palyazat.gov.hu)

(kép: szeretlekmagyarorszag.hu)

PályázatokGINOPturizmus