2024.03.29, Péntek
Általános bérrendezést jelentett be a közútkezelő

Általános bérrendezést jelentett be a közútkezelő

magyarepitok.hu

2016.11.03. 11:35 - Hegedűs Gergely

A Magyar Közút valamennyi dolgozójának megadja a legalább 200 ezres bruttó keresetet.

Hirdetés

Az idei Komplex útfelújítási program zárásáról tartott sajtótájékoztatót Tasó László, az NFM államtitkára és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t irányító Nemes-Nagy Tibor.


165 projekt már befejeződött

Az államtitkár elmondása szerint ebben az évben 173 helyszínen végeztek útfelújításokat összesen 568 kilométeren, ebből 444 kilométer első és másodrendű utakat érintett. A munkálatokkal 172 helyszínből már 165 helyszínen végeztek, a javítások csak egy esetben húzódnak át a következő évre.

Az idei felújításokat egy 69 milliárd forintos keret fedezte, ami teljes egészében hazai forrásból biztosított az NFM. Tasó László ugyanakkor arra a februári szerződésre is emlékeztetett, ami a Magyar Közút számára négy évre 401 milliárd forintot biztosít az úthálózat működtetésére és karbantartására. A program jövőre is folytatódik: 100 milliárd forintból 850 kilométernyi közút korszerűsödik.

 

Kérdésekre válaszolva Tasó László külön kitért a magyar úthálózat állapotára, azon belül az elöregedett, nem megfelelő minőségű utakra. „A lemaradás nehezen pótolható, nem 2-3 év kell a legalapvetőbb nemzeti vagyon helyreállításához” – fogalmazott a politikus. Becslései szerint jelenleg a közutak fele szorulna felújításra, a megfelelő ütemű felújításokhoz évente mintegy 200 milliárdos forrásra lenne szükség.


A MÁV-nál jelentősebb béremelésekre lesz szükség

Az eseményen a közútkezelő vezérigazgatója, Dr. Nemes-Nagy Tibor átfogó bérrendezést jelentett be. Az intézkedésnek köszönhetően a cég bérei átlagosan öt százalékkal emelkednek, és valamennyi alkalmazott fizetése eléri a bruttó 200 ezer forintos minimumot. A vezérigazgató elmondta, a döntésig 2183 fő keresete volt a 200 ezres határ alatt, így a változás legnagyobb mértékben őket érinti. Hangsúlyozta, a béremelést a Magyar Közút úgy valósítja meg, hogy külön forrást nem kér az NFM-től. A bérrendezést akár jövőre is elképzelhetőnek tartja, hozzátette, a probléma megoldását a közútkezelő által kidolgozott életpályamodell is biztosítja.

Tasó László a döntés indoklásaként arról számolt be, hogy a közútkezelőnél közel 200 állás betöltetlen jelenleg, szakmunkások és mérnökök egyaránt hiányoznak. A bérfejlesztés legfőbb célja, hogy lejjebb szorítsa a jelenlegi 8 százalék körüli munkahelyi fluktuációt az állami cégnél.

Az államtitkár a bérpolitikával kapcsolatban arra is kitért, hogy a közlekedési ágazat egészének a helyzetét is vizsgálják. Rámutatott, hogy a MÁV 38 ezer dolgozójánál jóval nagyobb elarmadások vannak, mint a közútkezelőnél, ezért ott a bérfejlesztéseknek nagyobb ütemet kell vennie, de a bérfeszültséget el kell kerülni.

ÚtépítésútfelújításMagyar Közút Nonprofit Zrt.

Hírlevél

Hirdetés