2024.03.28, Csütörtök
Belvárosi négysávosítással gyorsult Nyíregyháza közlekedése

Belvárosi négysávosítással gyorsult Nyíregyháza közlekedése

mti

2016.12.06. 14:31 - Hegedűs Gergely

A 330 millió forintos projektben a megyeszékhely körútjainak összeköttetése bővült.

Hirdetés

A Ke-Víz 21 Építőipari Zrt. és Fight Szolgáltató Kft. kivitelezésében négysávosodott a nyíregyháza kis- és nagykörútját összekötő Szegfű utca. A projekt keddi átadóján kiderült, bővítés által a városból induló 41-es (Vásárosnamény), 38-as (Tokaj) és 36-os (Tiszavasvári) utak valamint a 4-es főút összeköttetése javult.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a megyeszékhely 950 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott gazdaságösztönző közlekedésfejlesztésre. Ennek első lépéseként a Szegfű utca kétszer két sávosra történő bővítése, illetve a már négysávos szakaszának felújítása 330 millió forintért valósult meg. 

Az út északi oldalán gyalog- és kerékpárutat alakítottak ki, míg a délin felújították a járdát, illetve megoldották a csapadékvíz elvezetését. Két kereszteződésben úgynevezett hangos jelzőlámpás csomópontot hoztak létre. 

A 950 milliós beruházás érinti még a Törzs, a Semmelweis, a Szalag, a Lujza és a Bottyán János utca fejlesztését is, ott a munkálatok később, több kivitelezési szakaszban valósulnak meg.

Szeptemberben egy másik útfejlesztésről is beszámoltunk Nyíregyháza belvárosában. Ennek során az autópályához vezető útvonalon kulcsfontosságú Debreceni út-Kígyó utca csomópontot építik át.

Ke-Víz 21 Zrt.Útépítésépítőipari cégekNyíregyháza

Hírlevél

Hirdetés