2024.03.28, Csütörtök
Gőzerővel zajlanak a Magyar Közút beruházásai az ország több pontján
Illusztráció: Bernát Benjámin / magyarepitok.hu

Gőzerővel zajlanak a Magyar Közút beruházásai az ország több pontján

magyarepitok.hu

2020.05.29. 13:27 - Gyöngyösi Klaudia

Egyebek mellett befejeződik a Dunaújvárost Sárbogárddal összekötő út évek óta tartó felújítása is.

Hirdetés

A vírushelyzet ellenére is terv szerint haladnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásai – tájékoztatta lapunkat a Magyar Közút. Három útszakasz esetében végez útfelújításokat a Délút Kft. Csongrád megyében, a Duna Aszfalt és a Hódút Kft. megbízásából. Az 5405 jelű Soltvadkert – Szeged összekötő út 4 kilométeres szakaszának felújítása a hazai forrású Komplex Útfelújítási Programból valósul meg, közel bruttó 330 millió forintból.

„A munkaterület átadás március 16-án megtörtént, a kivitelezőnek szerződés szerint 100 nap áll rendelkezésre, így a műszaki átadás átvételi eljárás lezárására 2020. július 10-én kerül sor” – nyilatkozta lapunknak Hunkó József megyei igazgató (Csongrád megye).

Ugyancsak 2020. március 16-án volt a munkaterület átadása a 4525 jelű út Sándorfalva-Zsombó összekötő út 2 kilométeres szakaszának, mely ugyanezen költségvetési forrásból újul meg bruttó 95 millió forintból, befejezése pedig 2020. május 31-re várható.

„A fent említett útszakaszok mellett április 16-án adtuk át a munkaterületet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül megvalósuló 4525 jelű  Sándorfalva-Zsombó összekötő út 1 kilométeren megvalósuló fejlesztésére is” – fejtette ki a megyei igazgató. „A kivitelezés itt bruttó 61 millió forintból valósul meg, melynek befejezési határideje a tervek szerint június 21.” – tette hozzá.

Mindhárom útszakasz esetében a kivitelezők:

  • a meglévő útfelületre megerősítő aszfaltréteget építenek be,
  • a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről gondoskodnak,
  • az új kopórétegre felfestik a tartós burkolati jeleket,
  • valamint a sérült KRESZ táblákat is kicserélik, továbbá szükség szerint ároktisztítást is végeznek.

A fent említettek mellett a 4525 jelű összekötő út 5-ös számú főúti körforgalmú csomópontja is megújul, illetve átépítik a Sándorfalva település előtt található forgalomcsillapító szigetet is.

 

Teljessé válik a Dunaújvárost Sárbogárddal összekötő út felújítása

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében befejeződik a 6219-es Dunaújváros-Sárbogárd összekötő út 25 kilométeres szakaszának felújítása a Soltút Kft. kivitelezésében bruttó 1,6 milliárd forintból. A 6219-es jelű összekötő út, Mezőfalva - Nagyvenyim közötti szakasza 2018-ban készült el, az ezt megelőző szakaszok - Dunaújvárostól egészen Nagyvenyimig - pedig több ütemben valósultak meg.

2020-ban folytatódnak a felújítások és ezzel a jelenleg is tartó 15 kilométer kivitelezésével teljessé válik a 25 kilométeres útvonal.

„Nagyon fontosnak tekintjük ezt a felújítást, mivel Fejér megye déli részének a legfontosabb kelet - nyugat irányú összekötő útjáról van szó. Az érintett településeken kívül a gazdaság életében is nagy szerepet játszik ez az út, a mezőgazdasági és az ipari szállítások miatt viszonylag nagy a forgalma” – mondta Molnár István megyei igazgató (Fejér megye).

A szakaszt teljessé tevő 15 kilométer kivitelezési munkálatainak 2020 márciusában álltak neki a szakemberek, akiknek szerződés szerint 180 nap áll rendelkezésére. A befejezési határidő így szeptemberben esedékes, de a kivitelezés nagy erőkkel folyik. Májusban a teljes szakaszon elkészült a kötőréteg és a padka alsó rétege is, a kopóréteg építése pedig folyamatban van.

„A projektben nem csak egy egyszerű burkolat-megerősítésről van szó. Az útszakaszon volt egy ’S’ kanyar is két kis sugarú ívvel, ami nagyon balesetveszélyes volt. Ennek érdekében itt egy ívkorrekció is készül és nagyobb ívsugarú nyomvonalat építünk, amivel biztonságosabbá válik ez a szakasz” – fejtette ki Molnár István. „Ez az új nyomvonal már földmunka és kötőréteg szinten is elkészült, így a határidő előtt be tud fejeződni a teljes projekt” – tette hozzá a megyei igazgató.

 

Egy turisztikai szempontból is pozitív beruházás valósul meg Borsodban

Ütemterv szerint halad a 2505-ös jelű – Egert, Hollóstetőt és Miskolcot - összekötő út felújítása a Magyar Falu Program keretein belül. A turisztikai célpontot is érintő beruházás a Magyar Közút kivitelezésében összesen 280 millió forintból valósul meg.

„Két féle forrás állt rendelkezésre: a Magyar Falu Program 200 millió forinttal segítette a projektet, a Magyar Közút pedig saját üzemeltetési forrásából járult hozzá 80 millió forinttal” – nyilatkozta Peiker Tamás megyei igazgató (Borsod-Abaúj-Zemplén megye).

A helyreállítás a megyehatártól egészen Lillafüredig 29 kilométert érint, ahol is az út legrosszabb állapotban lévő területeit javították ki a kivitelezők.

„Nagyjából az útszakasz fele volt rossz állapotú, amit a közlekedők a saját bőrükön tapasztalhattak meg az utóbbi időben. Az egri lakosok mellett nagyon sok turista és kerékpáros is gyakran használja az útvonalat, ami igazán megérett a felújításra” – mondta a megyei igazgató.

A szakemberek körülbelül 47 ezer négyzetméternyi felületet újítottak fel. Volt ahol teljes, de előfordult, hogy félpálya szélességben végeztek aszfaltozást.

„Közel másfél hónapja kezdődött a munkavégzés, amelyből az aszfaltozás 2 hete fejeződött be. A padkaépítés és a padkanyesés folyik jelenleg, illetve a burkolati jel festésre is hamarosan sor fog kerülni” – fejtette ki Peiker Tamás. „Ez az út a Tour de Hongrie egyik fő útvonala, emiatt is fontos hogy jó állapotban legyen, hiszen a tervek szerint idén is megrendezik a futamot augusztus végén” – tette hozzá.

A beruházásban fontos szerepet játszott a környezetvédelem, hiszen az út a Bükki Nemzeti Park területén húzódik, ezért a munkálatok megszervezése során ügyelni kellett, hogy a kivitelezők minden fajta környezetszennyezést elkerüljenek. Peiker Tamás elmondta azt is, hogy úgy érzi, ezt sikerült eredményesen megoldani.

ÚtépítésMagyar Közút Nonprofit Zrt.Délút Építő és Bányászati Kft.Soltút Kft.Duna Aszfalt Zrt.Hódút Kft.útépítésCsongrád megyeDunaújvárosMiskolcEgerTerület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP)

Hírlevél

Hirdetés