2024.03.28, Csütörtök
Modern vasúti pályán közlekedhetnek a vonatok a Dél-Balatonon − három éve fejeződött be a korszerűsítés a déli parton
Fotók: Swietelsky Vasúttechnika Kft.

Modern vasúti pályán közlekedhetnek a vonatok a Dél-Balatonon − három éve fejeződött be a korszerűsítés a déli parton

magyarepitok.hu

2021.06.17. 07:30 - Kolinek Nóra

A Swietelsky Vasúttechnika Kft. munkájával újult meg a 30-as vasútvonal Lepsény − Balatonszentgyörgy szakasza, illetve a Fonyód – Kaposvár vasútvonal. A 2018-ban lezárult fejlesztésben közel 140 kilométer hosszú vasúti pályát korszerűsítettek.

Hirdetés

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában két ütemben újultak meg a Balaton déli partján fekvő vasútvonalak. A 2014 nyarán indult első ütemben a Swietelsky Vasúttechnika Kft. konzorciumban dolgozott a 30-as számú vasútvonal Lepsény − Szántód-Kőröshegy közötti 32 kilométeres szakaszán.

Pályakorszerűsítés ezt megelőzően csaknem 50 éve történt ezen a vonalon, a pálya állapota annyira leromlott, hogy jelentős hosszban 60 kilométer/órás sebességgel lehetett csak közlekedni.

A teljes körű felújítás során Lepsény − Szántód-Kőröshegy állomások között a meglévő vasúti pálya átépült, Szabadisóstó − Siófok − Zamárdi felső térségében új második vágányt fektettek.

 

Továbbá új magasperonokat és esőbeállókat építettek Balatonaliga, Szabadisóstó, Zamárdi felső állomáson, Balatonvilágos, Szabadifürdő, Balatonszéplak felső, Balatonszéplak alsó és Zamárdi megállóhelyen.

A siófoki Vitorlás utcánál különszintű csomópontot alakítottak ki a nyári forgalmi dugók elkerülése érdekében. 15 meglévő útátjárót új burkolattal, fény- és félsorompóval láttak el, és teljesen átépítettek és akadálymentesítettek 35 gyalogos átkelőhelyet. A kritikus helyeken 4 kilométer hosszon zajárnyékoló falakat telepítettek.

A fejlesztésnek köszönhetően 2015 nyarától újra 100 kilométer/órával haladhatnak a vonatok Lepsény és Szántód-Kőröshegy állomások között.

 

 

A második ütemben több mint 100 kilométer pályaszakasz újult meg

A beruházás folytatásaként a második ütemben 2016 és 2018 között átépült a 30-as számú vasútvonal Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy közötti 53 kilométeres szakasza, és megvalósult a 36-os számú Kaposvár − Fonyód vasútvonal felújítása szintén 53 kilométer hosszan. A munkálatokat a Swietelsky Vasúttechnika Kft. konzorciumban végezte el.

A nagygépes kivitelezési munka 2017 márciusában kezdődött, ekkor 30 kilométeres körzeten belül három gépóriás is dolgozott, ami Európában is ritkaságnak számított.

Várdán az RM 85 ágyazatrostáló gép, a dél-balatoni szakaszon az PM 1000 alépítményjavító és SMD 80 vágányátépítő csúcstechnológiás gépek dolgoztak. Ez utóbbi két gép 9 nap alatt, 4 kilométer hosszú szakaszt épített át teljeskörűen.

Balatonszemes és Balatonlelle felső állomás térségében 2 kilométer hosszan új második vágány épült, emellett összesen 17 állomáson és megállóhelyen új magasperonokat alakítottak ki, és Balatonra szánt típusterv alapján elkészültek az új esőbeállók is.

 

Hullámtörő védi a vasúti pályát a víz erodáló hatásától

A 30-as vonal mentén a közlekedésbiztonság érdekében 26 meglévő útátjárót újítottak fel, 91 gyalogos átkelőhely épült át teljesen, és 6 új gyalogos átjárót is építettek, ezzel a teljes szakaszon akadálymentes és biztonságos átkelési lehetőségek jöttek létre.

A beruházás során további 15 kilométer zajárnyékoló falat és 34,5 kilométer hosszon rugalmas sínágyazatot is beépítettek.

Fonyód-Bélatelepen a vasúvonal megóvását szolgáló, közel 750 méter hosszú új hullámtörő műtárgy épült.

A Kaposvár – Fonyód vonalon megtörtént a vasúti pálya állapotjavítása, melynek köszönhetően helyreállt a 80 kilométer/ órás pályasebesség.

A vonalon új magasperonok épültek 8 állomáson és megállóhelyen, 6 helyszínen pedig új esőbeállókat, valamint P+R és B+R parkolókat létesítettek, továbbá megújult állomási környezetet alakítottak ki, és 970 méter zajárnyékoló fal épült.

Galéria

VasútfejlesztésSwietelsky Vasúttechnika Kft.LepsénySzántódSiófokZamárdivasútfejlesztésDél-Balaton

Hírlevél

Hirdetés