2024.04.18, Csütörtök
Öt éve újult meg a békéscsabai vasútállomás
fotók: Swietelsky Vasúttechnika Zrt.

Öt éve újult meg a békéscsabai vasútállomás

magyarepitok.hu

2021.09.14. 13:29 - Bíró Beáta

A békési megyeszékhely történetének egyik legnagyobb fejlesztése volt a 2013-ban kezdődött állomásfelújítás, amely a Swietelsky Vasúttechnika vezetésével a Csaba-2013 konzorcium kivitelezésében valósult meg. A teljes projekt nemcsak vasútépítést, hanem műemlékvédelmet és átfogó városrész-rehabilitációt is jelentett.

Hirdetés

Három évig tartó munkálatok után 2016. májusában adták át Békéscsaba új pályaudvarát. A különösen jól sikerült projekt kétvágányú kapcsolatot teremtett Békéscsaba és Budapest között, melynek eredményeként a város új szinten kapcsolódhatott be az európai közlekedésbe.

 

A képre kattintva galéria nyílik

A teljes projekt uniós és hazai forrás felhasználásával a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg. A kivitelezési munkákban - a Csaba-2013 konzorcium tagjaként - jelentős szerepet vállalt a Swietelsky Vasúttechnika Kft., de részt vett  a Strabag Vasútépítő Kft. és a Közgép Zrt. is. A cég feladata volt az 1932–33-ban épült felvételi épület műemléki rekonstrukciója, továbbá a teljes állomás előterének felújítása.

 

 

A rekonstrukciós projekt keretében

  • korhűen restaurálták az újbarokk stílusú műemlék állomásépületet, 
  • korszerű, utasbarát állomást alakítottak ki magasperonnal, aluljáróval és akadálymentes peronlifttel,    
  • megújult 17 vágány, valamint az állomáshoz kapcsolódó 25 kilométernyi vasúti pálya,
  • korszerűsítették a felsővezetékrendszert és a térvilágítást,

valamint felújították az állomás előtti teret is, amely díszburkolatot kapott. Itt P+R (park and ride) parkolókat, illetve B+R (bike and ride) parkolókat is kialakítottak, épült egy látványos szökőkút és parkosítottak is.

 

 

Kihívások és egyedi megoldások

A Swietelsky Vasúttechnika ügyvezetőivel készült korábbi interjúnkban is szóba került a békéscsabai állomás felújítása. Akkor Vingelmann Szabolcs, aki 5 éve projektvezetőként irányította ezt a fejlesztést elmondta: a kivitelező csapat számos kihívással találta szembe magát, de végül jelesre vizsgázott.

Nemcsak a menetközben adódó kihívásokat sikerült legyőznie a teamnek, hanem egyedi megoldási javaslatokkal is gazdagította a beruházást.

A teljes vasútfejlesztési projekt keretében a Vasúttechnika feladata volt a felvételi épület műemléki rekonstrukciója, továbbá a teljes állomás előterének felújítása.

A munka során a tervező és a kivitelező csapat mindent megtett annak érdekében, hogy a műemlékvédelmi hatóság és az üzemeltető MÁV Zrt. minden igényét kielégítsék, mindezt úgy, hogy megtalálják a harmóniát a korabeli stílusjegyek, ill. a mai modern követelmények és használhatóság között.

Mivel egy első kategóriás műemlék épületről volt szó, ezért mindig szem előtt kellett tartani a hatóság és az építésfelügyelet elvárásait.

 

 

Ötvözték a múltat a jelennel

A rekonstrukció eredményeként elkészült új épület számos hasonlóságot mutat a XIX–XX. század fordulóján épült pályaudvari típusépületekkel. Például pavilonos tagolású, és két azonos értékű főhomlokzattal rendelkezik, mind a vágányok, mind a város felé. Ugyanakkor számos modern megoldást is magán hordoz. Ilyen például a látványt is uraló homlokzati üvegfal, de a fő utasforgalmi csarnokban is sikerült egy újítást alkalmazni.

A csarnok és a peronok alatt eredetileg tervezett egyszerű aluljáró helyett ugyanis kinyitották az épületen belüli födémet és most lépcsőn és személyfelvonón át lehet feljutni a várócsarnokba és a peronokhoz.

Ezáltal kényelmesebben és biztonságosabban közlekedhetnek az utasok az állomás területén.  

 

 

A külső festés ismét okkersárga, a belső mennyezet törtfehér lett, a padló sakktáblamintás kövezetet kapott, több díszkábeles kandeláber pedig visszakerült a csarnokba.

 

A közúti forgalom is nyert a projekten

A 120-as vasútvonal megújításához tartozó teljes fejlesztés a város történelmének eddigi legnagyobb volumenű beruházása volt, amely nemcsak a vasúti, hanem a közúti közlekedést is érintette. A már említett Csaba-2013 Konzorcium kivitelezésében átépült többek között a Mokry utcai, a Pataky utcai, a Kereki úti és a Kétegyházi úti szintbeni útátjáró. A 4433. jelű út bevezető szakasza új nyomvonalat kapott, a Gyár utca és a Kereki út pedig átépült. A Szerdahelyi utcai útátjáró megszüntetését követően új, közúti, gyalogos és kerékpáros forgalmat is átvezető aluljárót alakítottak ki.

 

 

Békéscsaba vasútállomás felvételi épületének rekonstrukciója 2017. évben a közlekedési létesítmények kategóriában Építőipari Nívódíjban részesült.

Galéria

VasútfejlesztésBékéscsabavasútfejlesztésSwietelsky Vasúttechnika Kft.műemlékfelújítás

Hírlevél

Hirdetés