2018.06.18, Hétfő

A-Híd Zrt.

Jelentős uniós támogatást kapott az M4-es legkeletibb szakasza

2018.06.01

Útépítés

A 82 milliárd forintos forrást elnyerő, közel 30 kilométeres szakasz 2020 márciusára épül meg a Duna Aszfalt, az A-Híd és a Hódút kivitelezésében.

Hogyan lehet 20 perc alatt hidat építeni?

2018.05.16

Aktuális

A Hídépítők Egyesülete idén a Honvédség dunai hadikikötőjében tartotta meg a Hídépítők Napját. Kilenc csapat épített harminc deszkából statikailag szilárd átkelőt, középiskolások 170 kg-ot elbíró tésztahidat mutattak be, mindeközben pedig több mint ezer ember élvezte a nyárias időt.

Építésvezető - A-Híd Zrt.

2018.05.10

A magyar építőipar meghatározó szereplőjeként, több mint száz éve folyamatosan jelen vagyunk a piacon. Modern technológiák alkalmazásával, hagyományainkat megőrizve, magas színvonalon végezzük kivitelezői feladatainkat.

Hidakat épít a szegedi kajak-kenu pálya szigetéhez az A-Híd

2018.04.25

Mi épül?

A beruházás a versenypálya 1,8 milliárdos fejlesztésének legfontosabb eleme, így készül a szövetség a jövő évi világbajnokságra.

Hagyománnyá vált az A-Híd támogatásával idén is megnyitott szoborkiállítás

2018.04.18

Aktuális

Az építőipari vállalat a Magyar Kultúra Egyesülettel és a Honvéd Kulturális Központtal közösen tette lehetővé, hogy a kortárs művészetet támogató szobortárlat a Stefánia-kert félévente megújuló állandó része lehessen.

Az A-Híd építi át a tokaji hidat

2018.04.04

Mi épül?

A 231 méter hosszú, Erzsébet királyné nevét viselő átkelő kerékpársávot és gyalogospályát is kap.

Nagyszabású uszodafejlesztést kivitelez Budán az A-Híd

2018.03.19

Mi épül?

Több mint 5,5 milliárd forintból épül fel a vízilabda mérkőzések megtartására alkalmas máriaremetei sportuszoda, a fejlesztés a lakosság feltöltődését egyaránt szolgálja.

Így várja a tavaszi folytatást az épülő M44-es

2018.02.22

Útépítés

A Duna Aszfalt megkezdte az előkészítést a Kondoros-Békéscsaba szakaszon, míg Tiszakürt és Kondoros között már közel 6 kilométeren elkészült az aszfaltozás és a Körös híd gerendái is a helyükön vannak. Ha jön a jó idő, mindenütt folytatódhat a jelentős munka.

Már több szakaszon az aszfaltozásnál tartanak az M44-esen

2018.01.24

Útépítés

A Békéscsaba gyorsforgalmi elérhetőségét célzó beruházásban a Körösön épülő hídnál már megtörtént a hídgerendák beemelése.

Összekapcsolta az A-Híd Angyalföldön a villamost a vasúttal

2018.01.02

Mi épül?

A fővárosi kerületben mostantól a villamos- és buszjáratok, illetve a vasút között akadálymentes, lifttel ellátott létesítményben lehet átszállni.

Ezzel a projekttel javult a ferihegyi áruszállítás hatékonysága

2017.12.12

Mi épül?

Az A-Híd bonyolult körülmények között sikeresen fejlesztette tovább a reptér iparvágány hálózatát.

Közel ötmilliárdos vízgazdálkodási fejlesztést végez az A-Híd

2017.11.24

Vízgazdálkodás

Cserkeszőlőn 37 éves szennyvíztelep újul meg, Solt erősíti ivóvízbázisa védelmét, Heves napi 1400 köbméterre növeli feldolgozó kapacitását.

Hamarosan átadják az érdi vasútállomás új aluljáróját

2017.10.25

Iparági hírek

A százhalombattai vonalat fejlesztő 51 milliárdos beruházásban két állomáshelyen is fontos részprojekteket fejezett be a kivitelező V-Híd és A-Híd.

Hivatalosan is elrajtolt a komáromi Duna-híd építkezése

2017.10.17

Útépítés

A 600 méteres, ferdekábeles híd nettó 28 milliárd forintos szlovák-magyar beruházásban épül, 2019 telén indulhat meg rajta a forgalom.

Ezek a cégek végzik el Mohács 12 milliárdos úthálózat- és infrastruktúrafejlesztését

2017.09.15

Útépítés

A Swietelsky, a Duna Aszfalt, a Strabag és az A-Híd kötött keretszerződést Moháccsal a város mélyépítési munkáinak elvégzésére. Többek közt utakat építenek és újítanak fel, valamint szennyvíz- és ivóvízfejlesztéseket végeznek.

Milliárdos vasúti hídépítést kivitelez az A-Híd két településen

2018.05.28

Iparági hírek

A Marcal-folyó és a Torna-patak fölött is lecserélik a régi hidat Veszprém megyében.

Ez az építmény lett az idei év hídja

2018.05.14

Iparági hírek

Az elsőként kiírt pályázaton öt szempont alapján értékelték a hidakat, ebben az évben a Dunán épült hidak versenyeztek.

Munkahelyi mérnök - A-Híd Zrt.

2018.05.10

A magyar építőipar meghatározó szereplőjeként, több mint száz éve folyamatosan jelen vagyunk a piacon. Modern technológiák alkalmazásával, hagyományainkat megőrizve, magas színvonalon végezzük kivitelezői feladatainkat.

45 kilométernyi szennyvízvezetéket épít Nyugat-Magyarországon az A-Híd

2018.04.20

Vízgazdálkodás

A közel öt milliárd forintos beruházás során főként Vas megyei települések infrastruktúráját fejlesztik, illetve Villányban is építenek egy szennyvíztisztító telepet.

Több mint 800 háztartást köt be Méhkeréken a szennyvízhálózatba az A-Híd

2018.04.06

Vízgazdálkodás

Már zajlanak a munkálatok a Békés megyei településen. Összesen 26 kilométernyi csatornát adnak át a településen, illetve tisztítótelepet is építenek.

Már közel kétmilliárd forint gazdára talált az építőipar programjában

2018.03.30

Iparági hírek

Az ÉVOSZ legalább 15 százalékos növekedést vár idén az ágazattól, melyben végre a magasépítésnek is egységes szerződéses környezetet dolgoznak ki.

Egy lépéssel közelebb az M60-as meghosszabbítása

2018.03.16

Útépítés

A gyorsforgalmi út 67 kilométeres új szakasza köti majd össze Pécset a horvát határral és Barccsal. Utóbbi település szennyvízkezelése jelentős fejlesztést kap az A-Híd kivitelezésében.

Látványos szakaszába ért a Kelenföld-Százhalombatta vasút korszerűsítése

2018.02.16

Mi épül?

A V-Híd és az A-Híd már a magasperonok, perontetők, peronaluljárók építését végzi, valamint vágányzár mellett korszerűsíti a pályát Kelenföld és Érd felső között.

Új virágkor elé nézhet az A-Híd

2018.01.08

Iparági hírek

A vállalat évértékelő ünnepségén az egész ágazatnak hasonló jövőt jósolt Sal László vezérigazgató. A 2017-es év jelentős előrelépést hozott a társaságnak, amire az előrejelzéseik szerint idén is jó esélyük van.

Bravúrt hajtott végre az A-Híd az érdi felüljárók kivitelezésekor

2017.12.13

Aktuális

A vállalat egyik munkatársa lapunknak beszámolt róla, milyen kihívásokkal szembesültek a kivitelezők a helyiek által évtizedek óta várt projekt megvalósítása során.

Új szigetcsépi alállomás javítja Pest megye energiaellátását

2017.12.05

Energetika

Elsősorban a főváros agglomerációját szolgálja ki a Mavir hálózatának új eleme, melynek kivitelezésében az A-Híd is részt vett.

Több tonnás kövek kiemelésével mentettek meg egy 500 éves hidat

2017.11.18

Aktuális

A mostari híd köveinek kiemelésének huszadik évfordulójára emlékeztek az A-Híd támogatásával. A cég jogelődje és a magyar katonaság a háború sújtotta Boszniában több hídépítési projektben is együttműködött.

Átadták az ország egyik legnagyobb intermodális csomópontját

2017.10.18

Aktuális

Győr-Gönyű új kikötőjében öt hajóállás, négy ipari vasúti vágány és hajószervíz-állás is megtalálható, megépülésében az A-Híd, a Swietelsky és a Mészáros és Mészáros működtek együtt.

„Négy hidat csinálunk meg fejben, mielőtt egyet a valóságban”

2017.10.16

Aktuális

Az új komáromi Duna-híd kivitelezésénél a Hídépítő Zrt.-nek olyan feladatot kell megoldania, amire korábban nem volt példa Magyarországon. Az egyik legjelentősebb hazai közlekedési beruházásról a 2014-ben az Év Hidászának választott Orosz Károllyal beszélgettünk.

Újabb irodaház modernizálja Kelenföld látképét

2017.09.11

Mi épül?

Épül a XI. kerületi Bartók Udvar második üteme: az A-Híd hétszintes iroda kivitelezését kezdte el az újbudai villamosvonal mentén.