2024.10.04, Péntek

Az önkormányzati beruházásban épülő négycsillagos lenti hotel Dunántúlon az egyik legnagyobb szállodaberuházás.

Az építkezés helyszínén tartott szerdai sajtótájékoztatóján a térség fideszes országgyűlési képviselője, Vigh László elmondta: többségében már a belső munkák zajlanak, így az időjárás már nem befolyásolhatja a munkálatokat. A tavaszra elkészülő hotel rendkívül jelentős előrelépés Lenti számára, hiszen a húzóágazatnak számító turizmusban új munkahelyeket teremt, és növeli a város látogatottságát.

Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) azt hangsúlyozta, hogy olyan létesítmény épül, amely a megye szempontjából, az országhatárok közelsége miatt is fontos, ugyanakkor nem jelent konkurenciát más turisztikai attrakciónak. A hiánypótló beruházásnak köszönhetően az ide érkező vendégek megismerhetik a térség kulturális és gasztronómiai értékeit, de a közelség miatt felfedezhetik a környékbeli osztrák, szlovén és horvát látnivalókat is.

A szállodaépítéssel együtt zajló fürdőfejlesztés révén pedig Zalakaros és Hévíz mellé Lenti is felkerülhet a termálturizmus térképére - fogalmazott a közgyűlési elnök.

A 3,3 milliárd forintos beruházásból négycsillagos, 94 szobás szálloda épül, emellett a fürdőt is fejlesztik. Horváth László, Lenti polgármestere (Fidesz-KDNP) kifejtette, 50 új munkahely létesül a beruházásnak köszönhetően, és a vendégéjszakák számának növelésével emelkedik a város bevétele is. Lenti első, magas minőségi színvonalú szálláshelyével a fürdő már nemcsak a nyári időszakban üzemelhet nagy kihasználtsággal, ezt szolgálja az is, hogy két új fedett élménymedencével bővül a komplexum.

Kútfej Attila, a gyógyfürdő igazgatója elmondta, a Thermal Hotel Balance névre keresztelt szállodában 250 fős konferenciatermet is kialakítanak. Szeretnék elérni, hogy a fürdő vendégköréhez hasonlóan a hotelben is legalább fele részben osztrák turisták szálljanak meg, ezt szolgálja az is, hogy az egyik, már munkába állt vezető alkalmazott maga is osztrák.

Az MTI kérdésére elmondta: a fürdőben évente 220-230 ezer vendég fordul meg, a városban pedig 30-33 ezer vendégéjszakát regisztrálnak. Ezeket az adatokat reményeik szerint messze túlszárnyalják a hotel- és fürdőfejlesztéssel, amit az is erősít, hogy már szoba- és konferenciafoglalásuk is van a jövő évre.

A januári alapkőletételkor elhangzott: a 94 szobás szálloda építéséből, illetve a fedett fürdő élményelemekkel történő bővítéséből álló 3,3 milliárd forintos önkormányzati beruházáshoz a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretéből 1,017 milliárd forintot nyert a város. A fennmaradó összeg mintegy felét saját forrásból, másik felét hitelfelvételből finanszírozza az önkormányzat.

Mi épül?szállodaberuházásLenti