2023.09.22
A közlekedési létesítmények, utak, vasutak, hidak tervezésében 24 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft.-nél most lehetőség nyílt arra, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz mind gyakorlott tervező, mind pályakezdő pozícióban. Az új munkatárs feladata közlekedési létesítményekhez kapcsolódó vízépítési elemek, rendszerek tervezése minden lehetséges tervszinten.
2023.09.11
A CATL 2022. augusztus 12-én jelentette be, hogy Kelet-Magyarországon, Debrecenben építi meg második európai akkumulátorgyárát. A debreceni Déli Ipari Parkban három fázisban, összesen 221 hektáron megvalósuló beruházás lehetővé teszi, hogy a vállalat jobban kiszolgálja az európai piaci igényeket, fejlessze nemzetközi termelési hálózatát, valamint elősegítse az e-mobilitás terjedését és energiaátmenet megvalósulását Európában. Az építkezés támogatására hirdetünk új pozíciót technológiai vízellátási mérnök munkakörben.
2023.09.11
A CATL 2022. augusztus 12-én jelentette be, hogy Kelet-Magyarországon, Debrecenben építi meg második európai akkumulátorgyárát. A debreceni Déli Ipari Parkban három fázisban, összesen 221 hektáron megvalósuló beruházás lehetővé teszi, hogy a vállalat jobban kiszolgálja az európai piaci igényeket, fejlessze nemzetközi termelési hálózatát, valamint elősegítse az e-mobilitás terjedését és energiaátmenet megvalósulását Európában. Az építkezés támogatására hirdetünk új pozíciót HVAC mérnök munkakörben.
2023.09.11
A CATL 2022. augusztus 12-én jelentette be, hogy Kelet-Magyarországon, Debrecenben építi meg második európai akkumulátorgyárát. A debreceni Déli Ipari Parkban három fázisban, összesen 221 hektáron megvalósuló beruházás lehetővé teszi, hogy a vállalat jobban kiszolgálja az európai piaci igényeket, fejlessze nemzetközi termelési hálózatát, valamint elősegítse az e-mobilitás terjedését és energiaátmenet megvalósulását Európában. Az építkezés támogatására hirdetünk új pozíciót tűzvédelmi mérnök munkakörben.
2023.09.11
A CATL 2022. augusztus 12-én jelentette be, hogy Kelet-Magyarországon, Debrecenben építi meg második európai akkumulátorgyárát. A debreceni Déli Ipari Parkban három fázisban, összesen 221 hektáron megvalósuló beruházás lehetővé teszi, hogy a vállalat jobban kiszolgálja az európai piaci igényeket, fejlessze nemzetközi termelési hálózatát, valamint elősegítse az e-mobilitás terjedését és energiaátmenet megvalósulását Európában. Az építkezés támogatására hirdetünk új pozíciót engedélyeztetési mérnök munkakörben.
2023.07.20
Nehézgépkezelő munkakörbe munkatársat keres a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft., keretes munkaidő beosztással, három havi próbaidő kikötésével.
2023.07.20
Egyéb vasúti járművezető gyakornok munkakörbe keres munkatársat a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft., keretes munkaidő beosztással, három havi próbaidő kikötésével.
2023.06.26
Sínen a jövő! Szállj be te is! Vegyél részt Te is a fenntartható közlekedés fejlesztésében, dolgozz a VAMAV-nál!
2023.03.24
Magyar tulajdonban lévő építőipari társaság nagyszabású munkáihoz útépítésben jártas művezetőt keres!
2023.03.24
Magyar tulajdonban lévő építőipari társaság nagyszabású munkáihoz mélyépítésben jártas építésvezetőt keres!
2023.03.24
A LATEREX Csoport éves árbevétele megközelíti a 40 milliárd Ft-ot. 2006-ban történt alapítása óta már közel 250 fő dolgozik az építőipari tevékenységekkel foglalkozó cégcsoportnál. A tulajdonosi kör operatívan részt vesz a menedzsment munkájában. Munkatársainak építőipari tapasztalata több évtizedre tekint vissza. Az alapítás óta több mint száz kisebb-nagyobb projektet vitt sikeresen véghez a társaság. Az elkövetkező években is számos izgalmas megbízás biztosítja a stabil működést. Tevékenységük felöleli a magasépítési iparág valamennyi területét. Az elmúlt évek során jelentős értékben építettek ipari, kereskedelmi, lakó, egészségügyi és közösségi épületeket, illetve számos komplex felújítási, átalakítási feladatot valósítottak meg a kor követelményeinek és adott esetben a műemlék épületek sajátosságainak megfelelően.

2023.03.14
A Magyarországon már 35 éve működő és stabil nemzetközi háttérrel rendelkező Leier cégcsoport több mint 1000 fős csapatába munkatársat keres építésvezetői pozícióba.
2023.02.17
A RailCert Hungary Kft. független vasúti tanúsítási szervezetként tapasztalt szakértői csapatával magas színvonalon végzi megfelelőségértékelési tevékenységét már 2018 óta. NoBo, DeBo és AsBo szereplőként európai uniós, országos valamint helyi közforgalmú és saját használatú vasutak fejlesztéseinek és beruházásainak Tanúsítója.
2023.01.23
A BAUER-csoport egy nemzetközi építőipari szolgáltató, melynek fő profilja a komplex, speciális alapozói mérnöki munka nehéz talajviszonyok között. A csoportnak körülbelül 12 000 alkalmazottja van világszerte, teljes bevétele 1,7 milliárd euró.

2022.12.08
A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz mind pályakezdő, mind gyakorlott tervező pozícióban.
2022.09.19
A RING Mérnöki Iroda Kft. 1982-ben történt alapítása óta közlekedési, elsősorban vasúti létesítmények tervezésével foglalkozik. Munkánk az ország teljes területére és esetenként az ország területén kívülre is kiterjed. A tervezési tevékenységünk lefedi az infrastruktúra tervezési folyamatokat a megvalósíthatósági tanulmányoktól az engedélyezési folyamatokon keresztül a kivitelezési projekteket lezáró megvalósulási tervek elkészítéséig.
2022.09.19
A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz acélszerkezet tervező kategóriában.
2022.09.19
A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz statikus tervező kategóriában.
2022.09.19
A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz vasalásszerkesztő kategóriában.
2022.09.19
A híd és szerkezettervezésben meghatározó, 23 éves múltra visszatekintő SPECIÁLTERV Kft. most lehetőséget kínál, hogy csatlakozz bővülő csapatunkhoz vezető tervező kategóriában.
2022.08.30
A FŐMTERV 1950-ben alakult és az elmúlt hét évtizedben sikeresen ötvözte a sok éves tapasztalat és a mérnöki tradíció értékeit a folyamatos műszaki megújulás és a változó piachoz történő alkalmazkodás képességével. A hagyományokon alapuló cégkultúra minden belépő fiatal számára természetessé tette a komplex gondolkodás és a tervezési folyamat egészének átlátása iránti igényt. A valamennyi szakterületen meglévő rutinos, felkészült és tapasztalt szakember gárda a sikeres projektek záloga. A koncepció tervektől, rendszertervektől kezdődően a kiviteli tervek készítéséig a teljes tervezési folyamat házon belül zajlik. A FŐMTERV komplexitása biztosítja, hogy egy létesítmény minden szakága egy tervezői műhelyen belül készülhessen el.
2022.06.28
Magyar tulajdonban lévő építőipari társaság Gyöngyös környéki projektjéhez munkahelyi mérnököt keres!
2022.06.27
Magyar tulajdonban lévő építőipari társaság vállalkozási előkészítő mérnököt keres!
2022.06.27
Magyar tulajdonban lévő építőipari társaság nagyszabású munkáihoz CFA technológiában jártas építésvezetőt keres!
2022.06.13
A RailCert Hungary Kft. vasúti megfelelőségértékelési, valamint független értékelést végző szervezetként európai uniós és hazaielőírások alapján, elismert szakértői csapatával magas színvonalon végzi tevékenységét. Meghatározó szereplőként részt vesz az országos, valamint helyi közforgalmi és saját használatú vasutak fejlesztéseiben és beruházásaiban.
2022.06.13
A RailCert Hungary Kft. vasúti tanúsítási szervezetként európai uniós és hazai előírások alapján, elismert szakértői csapatával magas színvonalon végzi megfelelőségértékelési tevékenységét. Meghatározó szereplőként részt vesz az országos, valamint helyi közforgalmi és saját használatú vasutak fejlesztéseiben és beruházásaiban.
2022.05.17

2022.05.03
Magyar tulajdonban lévő építőipari társaság nagyszabású munkáihoz útépítésben jártas művezetőt keres!