2024.10.16, Szerda

Hatszázmillió forintos, a rehabilitációs ellátást érintő fejlesztés zárult le a szekszárdi Balassa János Kórházban. A kórház tájékoztatása szerint az európai uniós projekt forrásaiból 381 millió forintot épületek felújítására és bővítésére fordítottak, 166 millió forint értékben orvosi eszközöket vásároltak.

Németh Csaba, a kórház főigazgatója elmondta, a munkálatok során az intézmény pszichiátriai, kardiológiai, tüdőgyógyászati és mozgásszervi rehabilitációs szakterületét fejlesztették. Az ezerágyas, pavilon rendszerű, harminc épületben működő kórház C épületének két szintjét felújították, itt helyezték el az összesen 32 ágyas kardiológiai és mozgásszervi rehabilitációs ellátást. Új, mintegy négyszáz négyzetméteres szárnnyal bővítették a pszichiátriai osztálynak helyet adó épületet, ahol közösségi termet, foglalkoztató műhelyt, relaxációs szobát alakítottak ki.

Az intézményvezető hozzátette, a projekt keretében több mint ezerötszáz gyógyítást segítő eszközt, egyebek mellett terheléses EKG-rendszert, a légzésvizsgálatot is végző spiroergométert, ízületi mozgató gépeket, kórházi bútorokat, betegágyat, szekrényeket, vizsgáló asztalt és informatikai berendezéseket szereztek be.    

A kórház tájékoztatójában azt írta, a fejlesztések fő célcsoportja a mozgásszervi betegek, akik a jelenleginél lényegesen nagyobb számban igénylik a korai kórházi rehabilitációt. A kórház tervezi a mellkasi műtéten átesettek kezelését, és lesz lehetőség kardiológiai járó betegek, illetve pszichiátriai betegek korai rehabilitációjára is.

A kórház tavaly októberben szintén jelentős beruházást hajtott végre, akkor az energiamegtakarítás jegyében napelemes kiserőművet létesítettek 189 millió forintnyi pályázati pénzből. Háromezer négyzetméter felületen 995 db napelemet helyeztek el az intézményben, összesen 258,7 kW  teljesítménnyel, ami 27%-a a kórház lekötött 970 kW elektromos teljesítményének.

(mti, magyarepitok)

kórházfejlesztésMi épül?közintézményekSzekszárd