2024.04.18, Csütörtök

A pacsai baromfifeldolgozót üzemeltető Pulyka-Java Kft. a nyár folyamán kezdett mintegy félmilliárd forint értékű bővítésbe. A most befejezett első ütemben mintegy 100 millió forintos, önerőből és hitelből fedezett beruházás révén a levágásra szánt csirke és pulyka fogadóterét növelték, és új raktárhelyiségeket adtak át.

2015 júliusban két ütemben összesen mintegy félmilliárd forint értékű bővítésbe kezdett a pacsai baromfifeldolgozót üzemeltető Pulyka-Java Kft., amely a 2012-ben nyitott, majd másfél évvel később fel is számolt egykori Zalai Baromfifeldolgozó Kft. üzemét tavaly indította újra. A tervek szerint a 155 dolgozót foglalkoztató üzemben a bővítések után legalább 70 új alkalmazottnak tudnak még munkát adni.

A most befejezett első ütemben mintegy 100 millió forintos, önerőből és hitelből fedezett beruházás révén a levágásra szánt csirke és pulyka fogadóterét növelték, illetve új raktárt építettek. A második ütemben mintegy 400 millió forintos költséggel az üzem hűtőkapacitását kívánják növelni.

Bánhalmi László gyárigazgató arról számolt be a munkálatok kezdetén, hogy az évente 10 ezer tonna feldolgozott termék előállítására alkalmas pacsai üzemben a fejlesztések után kétszeresére növekszik a gyártókapacitás.

Az egykori Zalai Baromfifeldolgozó Kft. 1,5 milliárd forintos beruházással elkészült pacsai üzemét 2012 februárjában avatták fel. Indulásakor 397 millió forint telephely-fejlesztési, valamint 224 millió forint foglalkoztatási támogatást nyert állami és európai uniós forrásból. Másfél éves története során volt olyan időszak, amikor 173 dolgozót foglalkoztatott a társaság. A termelők, takarmánykeverők és értékesítési szövetkezetek tulajdonában lévő céget működési nehézségei miatt 2013 májusában felszámolták, az üzemet szakmai befektetőként vásárolta meg a Pulyka-Java Kft. Az új tulajdonos 2014 januárjában indította el a pulyka- és csirkevágást, illetve feldolgozást. A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2014-ben 1,1 milliárd forintot meghaladó árbevétellel és közel 32 millió forintos adózás utáni nyereséggel zárta az évet.

Forrás: MTI, agroinform.com

Iparági hírekPacsa