2024.03.28, Csütörtök

A kormányzati intézkedések hatására jövőre 20 ezerre emelkedhet az átadott új lakások száma a Biggeorge Property Zrt. vezérigazgatója szerint. Nagygyörgy Tibor a hétvégi Lakás 2016 kiállítás és vásár sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, a tavalyi 7600 után idén 10-12 ezer lakás építése várható. Az ingatlanfejlesztő társaság vezérigazgatója ugyanakkor arra számít, hogy 2018-ra a 30 ezret is elérheti az átadások száma.

Nagygyörgy Tibor leszögezte, az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése és a kereslet élénkülése miatt ismét nyereségessé vált lakást fejleszteni.

Indoklásában azt hangsúlyozta, hogy a gazdasági környezet támogatja az ingatlanpiaci árak emelkedését. Kifejtette, a jegybanki alapkamat és a hitelkamatok történelmi mélyponton vannak, nő a bruttó hazai termék (GDP), illetve a foglalkoztatottság és a reálbérek is. Emellett rendeződött a lakossági devizahitelek ügye, és a CSOK szintén jelentős hatással lesz a keresletre mind a használt, mind az új lakások piacán.

Ugyanakkor szerinte a lakásárak reálértékben még mindig körülbelül 20 százalékkal a 2008 előtti szint alatt vannak, és más közép-kelet európai országok árszintjéhez képest is 25-50 százalék közötti áremelkedés látszana indokoltnak.

Tokodi Gábor, az FHB Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, a legújabb FHB lakásárindexből is látszik a tavaly bekövetkezett lakáspiaci fordulat, és a növekedés nem átmeneti. A CSOK-ról szólva ismertette, az FHB Banknál a regisztrált érdeklődők száma átlépte a 10 ezret. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy jelenleg kevés az olyan ingatlan, amelyekre a kedvezményt igénybe lehet venni. Hozzátette, hogy az érdeklődők körülbelül fele magánerős építkezésbe szeretne kezdeni.    

A Lakás 2016 kiállítás és vásáron május 6-8. között több mint 70 kiállító várja az érdeklődőket a budapesti Millenárison.

(mti)

Gazdaságlakásépítésúj építésű lakásokúj építésű ingatlanokingatlanfejlesztés