2024.10.13, Vasárnap

Ötvennégy városi közúti csomópontot alakítanak át Debrecenben, mielőtt a főpályaudvari beruházás miatt a jövő év nyarán lezárják a 4-es főútnak a Petőfi téren átvezető szakaszát - közölte a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere sajtótájékoztatón. Papp László (Fidesz-KDNP) a város egyik legforgalmasabb csomópontjában, a debreceni Böszörményi út és Bartók Béla út szintén átépítés előtt álló kereszteződése mellett tartott tájékoztatón hozzátette, 42 kapacitásbővítő átalakítás történik, 12 csomópontban pedig a jelzőlámpákat programozzák.

Az 1,5 milliárd forintba kerülő munkálatokkal jövő nyárra végeznek, akkor zárják le a 4-es főutat, amelyet a főpályaudvari beruházás keretében a föld alatt vezetnek át a belvároson.

A polgármester kitért arra is, hogy e munkák kezdetére egyirányúsítják a keleti és a nyugati városrészeket összekötő belváros utakat, a Széchenyi utcát és a Miklós utcát, de ha kell, azok folytatásában a Kossuth utcát és a Szent Anna utcát is. Papp László az MTI érdeklődésére elmondta, a tervezett egyirányúsítások a főpályaudvar elkészülte után is megmaradnak és jelentősen növelik a belváros közlekedési kapacitását.

Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hozzátette: a kormány kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánította a debreceni főpályaudvar megépítését, amely 21 milliárd forint európai uniós támogatásból, illetve hazai központi költségvetési forrásból valósul meg 3-3 és fél év alatt.   

A frakcióvezető elmondta azt is, hogy néhány héten belül megkezdődik az M35-ös autópálya debreceni déli elkerülő szakaszának az építése, amely a 4-es főutat köti össze a 47-es főúttal, és érinti majd a repülőteret és a déli ipari övezetet. „Az elkerülő szakasz hamarabb elkészül, mint ahogy átadják majd a forgalomnak a 4-es főút talajszint alá süllyesztett szakaszát, ezáltal jelentősen tehermentesíti majd a belvárost az átmenő forgalomtól” - tette hozzá Kósa Lajos az MTI érdeklődésére.

Papp László bejelentette: szombat hajnalban átadják a forgalomnak a belváros egyik legforgalmasabb útszakaszát, a Csapó utcát, amelyet május elején csőtörés miatt zártak le, és azóta teljes hosszában felújítottak.

(mti)

közlekedésfejlesztésMi épül?Debrecen