2024.10.11, Péntek

A debreceni hajlított bútor helyi értéktárba való felvételét, majd hungaricummá nyilvánítását kezdeményezi a város önkormányzata és a terméket Magyarországon egyedül gyártó Sellaton Design Bútoripari Kft.

A hírt a város polgármestere közölte a gyárban tartott sajtótájékoztatón.

Papp László (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a városban az 1900-as évek elején kezdődött a bútorgyártás, 1919-től foglalkoznak hajlított bútorok gyártásával.

A polgármester Debrecen ipartörténeti értékének nevezte a hajlított bútorgyártást. Hozzátette, a városnak fontos célja, hogy a külföldi befektetők betelepítése mellett a hagyományos, évszázados múltra visszatekintő helyi ipart is támogassa.

Görömbei Csaba, a cég ügyvezetője elmondta, a több mint 300 millió forintos, európai uniós és hazai központi költségvetési forrásból is támogatott fejlesztés eredményeként új gépek beszerzésével növelték gyártási kapacitásukat, és 26 új munkahelyet hoztak létre. A beruházás során a több mint százéves gyárépületet is korszerűsítették.

A cég tavalyi árbevétele 400 millió forint volt, eredménye 25 millió, az idei évre 450 millió forint árbevételre számítanak - mondta el az MTI érdeklődésére.

Hozzátette, termékeik 60 százalékát külföldön, főként Nagy-Britanniában és az Amerikai Egyesült Államokban értékesítik.

Görömbei Csaba elmondta, a debreceni thonet-technológiával készült hajlított bútorok például a londoni Buckingham Palota báltermében, a washingtoni Fehér Házban és a Disney-lánc szállodáiban is megtalálhatók.

Kifejtette, a kft. egyedül rendelkezik Magyarországon azzal a technológiával, amely alkalmas a tömörfa hajlítására. A cég elődjének a működése egy gőzmalomra épült, s ma is a gőz adottságait kihasználva, thonet-technológiával készülnek a különleges és sajátos formavilágú bútoraik.

A mostani fejlesztés eredményeként egy felületkezelő robotot is üzembe helyeztek, ami kuriózum a hazai bútorgyártásban és jelentős a környezetkímélő hatása - jelezte Görömbei Csaba. Utóbbi alátámasztására hozzátette: míg egy dolgozó kézi munkával 100 szék felület-kezeléséhez 70 kilogramm lakkot használ, a robot mindössze 20 kilogrammot.

(mti)

(fotó: pfiferbutorszalon.hu - illusztráció)

GazdaságDebrecenbútoripar