Több mint félezer vezető építőipari szereplőt várnak szakmai és tartalmi megjelenéseket kínálva számukra.
Március 19-én immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Portfolio Építőipar Konferenciát. A rendezvény a szakma kiemelt szereplőinek részvételével és támogatásával valósul meg a Hotel InterContinental Budapest épületében.
A konferenciára több mint 500 vezető építőipari szereplőt várnak szakmai és tartalmi megjelenéseket kínálva számukra. Ezen túl ugyanakkor élményalapú és/vagy termék bemutatására alkalmas felülettel, standdal, szolgáltatással is meg lehet jelenni a résztvevő vállalatoknak.
Az esemény programja alapján az építőipar szereplőit érintő legégetőbb és legaktuálisabb pénzügyi, üzleti, szabályozási, hatékonysági kérdéseket feszegetik majd az előadók.
A rendezvény honlapján hangsúlyozzák, az egész napos szakmai fórum egyúttal a leghatékonyabb üzleti networking találkozóhely a szektor szereplői számára. A piac jövőjének bemutatása mellett ugyanis találkozási lehetőséget és egy kötetlen hangulatú esti állófogadást is kínálnak a résztvevők számára.
A magyarepitok.hu építőipari híroldal mint médiapartner által támogatott rendezvényre itt lehet jelentkezni.
A konferencia fókuszaként többek közt az alábbi főbb témákat jelölték meg a szervezők:
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.
Elkészült az IGPark Nyíregyháza BTS könnyűipari gyártóegysége. Bérlője, a CAIP autóipari vállalat már birtokba is vette.