2024.04.19, Péntek

Konzorciumi megállapodást írt alá Kecskéd, Környe és Oroszlány polgármestere csütörtökön a három települést és Tatabányát összekötő, 1,1 milliárd forint értékű kerékpárút megvalósításáról. A három településnek március végéig kell benyújtania pályázatát a beruházásra.

A nyomvonalból 11,5 kilométer már jelenleg is aszfaltozott. Emellett hozzátartozik majd egy 1 km-es leágazás a kamalduli remeteség majki műemlék együttese felé. A pályázati források elosztásának sajátosságai miatt a tatabányai, 4,2 kilométeres szakasz külön forrásokból épülhet meg.

A teljes hosszában csaknem 16 kilométeres útvonal elkészülte után Oroszlánytól a Dunáig lehet majd kerékpározni az Által-ér mentén. Korábban ugyanis Tatabányáról Tata érintésével az Által-ér völgyében a 16 kilométerre fekvő Dunaalmásig épült kerékpárút, részben természetvédelmi területen. Az Által-ér délről észak felé Oroszlánytól Kecskéd és Környe mentén halad Tatabányáig, onnan pedig Vértesszőlős, majd Tata érintésével folyik Dunaalmásnál a Dunába.

Tatabánya és Tata térségében az elmúlt három évben mintegy 25 kilométeres hosszúságban épültek kerékpárutak. Tatabányán a város hosszában vezetett útvonalak mellett az ipari park üzemeit is bekötötték a hálózatba.

Az Oroszlány-Tatabánya szakasz tervezése egy nagyobb projekt része, amelyben a Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program keretében a szlovákiai oldalon Révkomárom és Karva között 25 kilométer hosszú kerékpárút épült, valamint elkészítették az Almásfüzitő és Süttő közötti szakasz terveit.

(mti, magyarepitok.hu)

Mi épül?kerékpárútTatabánya