2024.03.29, Péntek

Elhelyezték a balassagyarmati tanuszoda alapkövét. A 359 milliós létesítmény 2017 februárjában készül el.

Fónagy János, az NFM államtitkára az alapkőletételen elmondta, a 15-ször 25 méteres, 190 centiméter mélységű, feszített víztükrű, hatpályás úszómedence épül, az óvodásoknak külön tanmedence készül. A létesítmény oktatási időn kívül a külső közönséget is kiszolgálja, nyáron pedig kinyitható az oldala.    

Medvácz Lajos (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat polgármestere az Ipolypart utcai beruházás helyszínén kiemelte, a város közössége 1978 óta tervezte fedett uszoda létesítését. Elmondta azt is, hogy 40 éve ott még az Ipoly medre volt. Kitért arra, hogy az uszoda azért is jó célokat szolgál, mert felkészülhetnek benne a triatlonversenyeken is nagyon jól szereplő gyarmati fiatalok.    

Balla Mihály (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arról szólt az ünnepségen, hogy a városban mintegy hatezer, a térségben tízezer diák tanul, és az ő lehetőségeiket is növeli a megépülő uszoda. Az uszodai órákat, szakköröket az utóbbi évtizedekben Vácon vagy a szlovákiai Nagykürtösön szervezték meg számukra.

A beruházás a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programban valósul meg. A 38 milliárd forintból országszerte 78 beruházást megvalósító programban a projekteket teljes egészében magyar forrásból kivitelezik. Az önkormányzatoknak nem kell önerőt biztosítaniuk, és a magyar állam az uszodák üzemeltetését is vállalta.

(mti)

Mi épül?sportberuházásokBalassagyarmat