Esztergomban közel 10 milliárd forintból fejlesztenek.
Újabb, 9,3 milliárd forintos beruházást hajt végre a Suzuki Magyarországon, amelynek nyomán a japán cég egyrészt bővíti a gyártókapacitásait, másrészt nagy lépést tesz az esztergomi üzem karbonsemleges átállásáért. Mindezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be Tokióban.
Mint kiderült,
újabb fejlesztésről született megállapodás állami megállapodás az autóipari vállalattal, amely segíteni fog a magyar gazdasági fejlesztésében, ráadásul környezetkímélő módon, a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett.
A Suzuki bővíti a kapacitásait, nagyon komoly technológiai fejlesztéseket hajt végre a digitalizáció és az automatizálás területén. Ezzel párhuzamosan pedig újabb nagy lépést tesznek afelé, hogy a gyár működése karbonsemleges legyen.
A beruházás keretében
Ehhez az állam 1,9 milliárd forint értékű támogatást nyújt, így hozzájárulva ahhoz, hogy a cég magyarországi munkavállalói létszáma elérje a háromezer főt. A Magyarországon hagyományosan piacvezető, tavaly mintegy 12,5 százalékos részesedéssel bíró Suzuki esztergomi gyártóbázisa a cég harmadik legnagyobb vállalata.
Új BURGER KING nyílt Csepelen, a Csepel Plaza mellett. Az Indotek beruházása az étteremlánc legújabb technológiai elvárásait teljesíti.
A cél egy olyan integrált rendszer létrehozása, ahol az utasok gyorsan és kényelmesen válthatnak közlekedési módot, miközben az új létesítmény a város egyik meghatározó bejárataként is működik majd.