Három új rendelővel, szolgálati lakással és megújuló energiát hasznosító épülettel fejlesztik Ibrány egészségügyi alapellátását.
Egészségügyi beruházás veszi kezdetét a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Ibrányban. A közbeszerzési eljárás eredményeként a TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. építheti meg az új alapellátási központot a Tompa Mihály utcában, nettó 307 millió forint értékben.
A fejlesztés keretében egy 524 négyzetméter bruttó alapterületű új épület jön létre. A földszinten (316,15 m2 területű) három orvosi rendelő kap helyet, emellett gépészeti és elektromos helyiségek, valamint raktár is épül. A tetőtérben (111,36 m2) egy szolgálati lakást alakítanak ki, amely a későbbi orvos-utánpótlást is segítheti.
Az épület energetikai szempontból is korszerű lesz. Napkollektorokat és napelemes rendszert telepítenek, valamint kiépítik a szükséges gépészeti infrastruktúrát is. A beruházás a TOP Plusz program támogatásával valósul meg.
A Pályázati Portál szerint a fejlesztés legfontosabb eredménye nem önmagában az új épület, hanem az, hogy stabilabbá és hosszú távon fenntarthatóbbá válhat Ibrány alapellátása, és a város lakói korszerűbb környezetben vehetik igénybe a felnőtt-, gyermek- és fogorvosi ellátást.
Ez különösen fontos annak fényében, hogy az önkormányzat szerint a gyermekorvosi praxis jövőbeni betöltését is segítheti a lakhatás biztosítása. A beruházás részeként emellett új orvosi eszközök és bútorok beszerzését is tervezik, ami tovább javíthatja a betegellátás színvonalát.
A csepeli munkásotthon legendás színháztermét a THERMIK PLUS Zrt. újíthatja meg.
Az eredeti forma megőrzésével restaurálják Európa legnagyobb fürdőjének Állatkerti körút felőli főlépcsőjét. A 110 éves Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda felújítási programjának első szakaszában női termálrészleg medencetereit is korszerűsítik.