2024.10.08, Kedd

Az Európai Unió pályázati támogatásából épült útról a projektet közösen megvalósító magyar és román cégek tájékoztatták az MTI-t. A közlés szerint az idegenforgalmi és közlekedési célokat szolgáló beruházás a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósult meg, 5,1 millió euróból, jelenlegi árfolyamon 1,6 milliárd forintból.

A magyar oldalon közel 2,5, míg a román oldalon csaknem 2,6 millió eurót használtak fel a 36,13 kilométer hosszú kerékpárút építésére, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kishódoson létrehoztak egy információs központot, illetve a Túr gátjának rendben tartására vásároltak egy rézsűkaszáló-gépet.

A projekt költségeihez az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) több mint 4,3 millió euróval járult hozzá. A saját forrást a projektvezető romániai Szatmár Megyei Tanács, valamint a fejlesztésben részt vett kolozsvári Tisza-Szamos Vízgazdálkodási Hivatal és a szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesület, illetve a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság biztosította.    

A Túr töltésének koronáján kialakított út lehetőséget teremt további közös idegenforgalmi fejlesztésre, valamint biztosítja a határ két oldalán a lakosság élő kapcsolatát is.

A kerékpáros turisták megismerkedhetnek a Túr térségének szinte még érintetlen természeti szépségével. A koronaburkolat mellett kialakított pihenőhelyeknél elhelyezett tájékoztató táblák is segítik útba igazításukat, a kishódosi információs központban pedig a magyar-román határ két oldalán lévő idegenforgalmi nevezetességekről tudhatnak meg mindent.

(mti)

(fotó: panoramio.com, Túrterebes)

Útépítéskerékpárút