2024.10.07, Hétfő

Közel ötmilliárd forint támogatásra pályázhatnak Tolna megyei települések a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) öt, már megjelent felhívásának köszönhetően.

A részletekről a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, Fehérvári Tamás (Fidesz-KDNP) számolt be az MTI-nek eljuttatott közleményében.

A gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitását ösztönző közlekedésfejlesztésre 1,1 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. A felhívás célja, hogy a mellékúthálózat felújításával javuljon a vállalkozások elérhetősége a kisebb települések munkavállalói számára. A fejlesztések a Tolna Megyei Integrált Területi Program megvalósulását szolgálják, amelynek fontos eleme a megyei foglalkoztatás megtartása és növelése - tette hozzá.

További közlekedés-fejlesztésre, útfelújításra és építésre elérhető Tolna megyei keret nagysága 1,2 milliárd forint.

A tájékoztatás szerint 1,65 milliárd forintra pályázhatnak a települések csapadék-elvezető rendszerek kialakítására, az ár- és belvízveszély csökkentésére. A fejlesztések során fontos, hogy tározókkal helyben tartsák a rendkívüli áradásokkal, felhőszakadásokkal érkező vizeket.

A megye önkormányzatainak az egészségügyi alapellátás fejlesztésére 465 millió forint, foglalkoztatási programokra 512 millió forint áll rendelkezésükre. A támogatási kérelmeket két szakaszban lehet benyújtani, az első pályázatokat január 18-tól várják.    

Tolna megye összesen 27,5 milliárd forinttal részesül a 2014-2020-as TOP-keretből, ezen felül Szekszárd megyei jogú városként 7 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre.

(mti)

(fotó: tmkronika.hu - paksi ipari park)

Pályázatokpályázatok

Ajánljuk még