Kilenc útszakaszt soroltak fel, így például a Dorog belterületén áthaladó főút is új burkolatot kap.
Számos vármegye, illetve térség közúthálózatának felújításáról írtunk az elmúlt hetekben. Hol egy-egy utat megemlítve (mint a göcseji falvakat bekötő összekötő út esetében), hol pedig egy teljes térség adatait összegezve (mint például legutóbb a Somogy vármegyei utak felújításáról tartott sajtótájékoztató alapján).
Ezeket a projekteket a Magyar Közút Nzrt. beruházásában valósítják meg. Most a kemma.hu érdeklődésére egy újabb listát hozott nyilvánosságra az állami útkezelő.
Kilenc útszakaszt soroltak fel, melyek Komárom-Esztergomban újulnak meg, három térségre bontva, több mint 25 kilométernyi pályát érintve.
Esztergom környéke:
Az Esztergom térségében aktuális útfelújítások mellett Tata vonzáskörzetében a 82116-os Hántai bekötő úton nagyfelületű burkolatjavítást végeznek. Komárom környékén pedig két utat újítanak fel, a 81141-es banai bekötőutat, valamint a 8151-es Ács-Bábolna összekötő utat.
A Széchenyi Terv Plusz támogatásával 4,2 kilométerrel bővül a veszprémi Bánd-Szentgál-térség kerékpárút-hálózata, amelyhez új pihenőhelyek, tűzrakók és egy mezítlábas ösvény is társul.
Egy friss videó tanúsága szerint már kirajzolódik a Torony–Bucsu bringaút nyomvonala.