2024.10.13, Vasárnap

A megújuló főúti szakaszok közül a 63-as számú főút 58-as és 73-as kilométerszelvényei közötti, Sárbogárd és Sárkeresztúr közé eső rész a leghosszabb. Itt a felújítási munkálatok 1,37 milliárd forintba kerülnek, a kivitelezést az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. valamint a Colas Út Építőipari Zrt. végzi.

Varga Gábor, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy fontos és forgalmas útszakaszról van szó, mert naponta több ezer ember ingázik a megye déli része és Székesfehérvár között.

Az említett 14,1 kilométeres szakaszon

  • a meglévő elhasználódott, elöregedett burkolatot cserélik,
  • az útcsatlakozókat, kapubejárókat és tizennégy buszmegállót helyreállítanak,
  • kicserélik az aknafedlapokat és a víznyelőket, a vízelvezető árkokat pedig tisztítják.

További felújítási munkálatok a 8-as főút Székesfehérvár átkelési szakaszán (Új-Csóri út), a 81-es főút Magyaralmás-Söréd, illetve Söréd-Csókakő közötti szakaszain és a 811-es főút Pátka-Lovasberény közötti szakaszán lesznek.

A főutak összesen 28,6 kilométer hosszan újulnak meg.

 

Mellékutakat is érint a beruházási program

Már elindult a 6207-es Adony-Pusztaszabolcs-Velence, a 6212-es Szabadegyháza-Agárd és a 8106-os Biatorbágy-Etyek-Alcsútdoboz összekötő utak egyes szakaszainak felújítása is, 24,5 kilométer hosszan.

A kivitelezés szeptember 30-ra a fő- és mellékutakon egyaránt befejeződik.

 

A Komplex útfelújítási program Fejér megyei szakaszait az alábbi táblázat foglalja össze.

Út száma

Út neve

Kezdő km szelvény

Vég km szelvény

8

Székesfehérvár-Jánosháza-Rábafüzes elsőrendű főút

9+150

11+768

63

Szekszárd-Székesfehérvár másodrendű főút

58+600

72+700

81

Székesfehérvár-Kisbér-Győr másodrendű főút

14+920

18+120

81

Székesfehérvár-Kisbér-Győr másodrendű főút

18+485

20+450

811

Székesfehérvár-Bicske másodrendű főút

11+400

18+300

6207

Adony-Velence összekötő út

13+000

22+004

6207

Adony-Velence összekötő út

5+648

11+730

6212

Szabadegyháza-Agárd összekötő út

4+575

11+875

8106

Biatorbágy-Etyek-Alcsútdoboz összekötő út

2+230

4+355

(MTI, internet.kozut.hu)

Galéria

ColasEuroAszfalt Kft.ÚtépítésFejér megyeútfelújítás8-as főút