2024.04.19, Péntek
V-Híd Építő Zrt.RM International Zrt.

Épül a Budapest − Belgrád vasútvonal

2022.09.27 - magyarepitok.hu

A több mint 140 éves, egyvágányú, villamosított vasútvonal korszerűsítése és kapacitásbővítése a V-híd Zrt. kivitelezésével valósul meg.

2021 októberében tették le a Budapest − Belgrád vasúti korszerűsítés magyarországi szakaszát érintő kivitelezés alapkövét. A munka a MÁV Zrt. 150-es számú, Budapest–Kunszentmiklós−Tass–Kelebia vasútvonalát érinti, mely a X-es számú páneurópai vasúti folyosó része.

A teljes magyarországi szakasz fővállalkozója az RM International Zrt.-t is magában foglaló három tagból álló konzorcium, amelynek megbízásából a V-Híd Zrt. dolgozik alvállalkozóként.

A beruházás magyarországi szakasza referenciaprojekt, hiszen ez az első kínai-magyar fejlesztés, amelyet az Európai Unió szabályai szerint Magyarországon kínai partnerekkel közösen hajtanak végre.

A munka során a régi vágányokat elbontják, újjáépítik, és mellette egy teljesen új második vágányt építenek ki. A felsővezeték-hálózatot szintén elbontják, és újjáépítik. A felújítás után a hozzávetőleg 150 kilométer hosszú pályán 160 kilométer/óra lesz az engedélyezési sebesség.

A projektben 91 szintbeni, kettő különszintű keresztezés, 13 gyalogos peronaluljáró, 26 lift, 29 ezer négyzetméter kényelmes beszállást biztosító magasperon épül, kialakítanak 381 P+R és 410 B+R parkolót, továbbá 59 kilométeren zaj-és rezgésvédelmet. A vasútvonalat a legmodernebb, ETCS 2 (European Train Control System) szintű egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszerrel és korszerű biztosítóberendezéssel is felszerelik.

A korszerűsítő és kapacitásbővítő beruházás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a földrajzi helyzetéből adódó lehetőségekkel élve Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává váljon, és hazánk kínálja majd a leggyorsabb szállítási útvonalat a görögországi kikötők érintésével a Távol-Kelet és Nyugat-Európa között.

A beruházás a tervek szerint 2025-re készül el.

A projektoldal elérhetősége:

 

Letöltések

Fájlnév/Méret/FeltötveLetöltés

Budapest − Belgrád vasútvonal - QR Kód.png

(image/png)

2.39 kb

V-Híd Építő Zrt.RM International Zrt.