A BuBe Soroksár–Kelebia vonalszakasz teljes hosszában megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme.
A Budapest−Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán az infrastruktúra már elkészült: a váltók, az épületek, a peronok, a felsővezeték már áll, és most már a sötét üzemi próbáknál tartunk – tájékoztatott Facebook oldalán Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
Majd kifejtette:
ez azt jelenti, hogy még utasok nélkül, de már járművekkel, valós forgalmi szituációkat szimulálva teszik próbára a pályát, és ellenőrzik, hogy minden a terveknek megfelelően valósult-e meg.
A Kiskunhalason épült irányítóközpontban 24 órában három szakember irányítja a vonatok forgalmát Budapesttől a kelebiai határig. Innen kezelik és ellenőrzik a váltókat és jelzőket, meg tudják figyelni a sorompók állapotát, kameraképeken látják, hogy mi történik az állomásokon, és innen működik a központi utastájékoztatás is – ismertette az állami vasúttársaság első embere.
Az Almásfüzitő – Komárom vasútvonal fejlesztését és a 100-as vonal Városliget elágazás – Kőbánya-Teher szakaszát is a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft. nyerte. Megszólalt az ügyvezető.
Hosszú évek óta várt beruházás indul el a HEDO kivitelezésében, amelynek nyomán egy mindössze 5 km/órás lassújelet oldanak fel Pesterzsébet és Csepel között.