Terheléses próbákat végeznek a szlovéniai Divača–Koper vasútvonal új műtárgyain, ezzel Szlovénia egyik legnagyobb és legösszetettebb infrastrukturális beruházása a végéhez közeledik.
A szlovéniai Divača és Koper közötti új vasúti összeköttetésen a nagyobb műtárgyak terheléses vizsgálatával folytatódik a vasúti infrastruktúra tesztelése. A beruházás projektgazdája, a 2TDK d.o.o. október 8-án közzétett tájékoztatása szerint az előző héten a Vinjan-viadukton, majd a Gabrovica-viadukton végeztek próbaterheléseket. Utóbbinál egy mozdony 100 km/h-s sebességgel haladt át a hídon.
A fő építési munkák várhatóan az idei év végéig befejeződnek, ezt követően pedig tesztelésekre, végső eljárásokra és az üzemeltetési engedély megszerzéséhez szükséges további tevékenységekre kerül sor.
A Divača–Koper vasútvonal szakasza a páneurópai közlekedési hálózat (TEN-T-hálózat) szerves részét képezi, így az új 27,1 kilométer hosszú pálya a meglévő, kapacitáskorlátokkal küzdő vasútvonal tehermentesítését szolgálja. Az új pálya legnagyobb megengedett sebessége elérheti a 160 km/h-t.
A nyomvonal kialakítását jelentősen megnehezítette a térség karsztos domborzata, illetve a Divača és Koper közötti, több mint 400 méteres szintkülönbség. A beruházás keretében hét alagút készült, amelyek összesen 20,5 kilométert tesznek ki. Ez a teljes vasútvonal mintegy háromnegyedét jelenti.
A projekt műszaki adatlapján három viadukt szerepel:
Habár eltérő közlekedési feladatot lát el, a szlovéniai vasútfejlesztés mellett az osztrák Luegbrücke újjáépítése is jól példázza, milyen összetett mérnöki feladatokat jelentenek a hegyvidéki közlekedési infrastruktúrák. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tiroli A13-as Brenner-autópályán található, mintegy 1,8 kilométer hosszú hidat több mint 55 év után két különálló új hídszerkezet váltja fel.
A 217 millió eurós beruházást 2025 márciusa óta a PORR és a STRABAG konzorciuma végzi az ASFINAG megbízásából.






Sebességkorlátozásokat enyhít és szüntet meg a MÁV-csoport az 1-es vasútvonalon, Kelenföld és Budaörs között.
A vágányhálózatot és a kapcsolódó rendszereket is átalakítják.