2024.10.13, Vasárnap

Az építőipari termelés tavaly novemberig 2,8 százalékkal bővült 2014 azonos időszakához képest. Az új szerződések száma 14,7 százalékkal nőtt novemberben, ám a három hónapja tartó növekedése ellenére a szerződésállomány jelentősen elmarad az egy évvel korábbitól. A szektorban 275 ezren dolgoznak, tavaly 11 hónap alatt 11 ezerrel bővült a foglalkoztatottság. Az épületek építése ágazat és a speciális szaképítésé egyaránt bővült, az egyéb építményeké visszaesett - az ÉVOSZ elnöke a folyamatot trendfordulónak minősítette.

Az építőipari termelés 2015 első tizenegy hónapjában 2,8 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. A tavaly novemberi érték az előző hónaphoz képest 3,6 százalékos növekedést mutat a szezonálisan és munkanappal kiigazított indexek alapján. Ugyanakkor az egy évvel korábbihoz képest tavaly novemberben az építőipari termelés volumene 0,2 százalékkal mérséklődött.

A KSH adataiból kiderül, míg 2014-ben 2056 milliárd forint volt az építőipar éves termelése folyó áron, addig 2015-ben 11 hónap alatt 1933 milliárd az összes termelés (2013-ban 1774 milliárd, 2012-ben 1604 milliárd volt az éves érték.) 2015-ben a havi átlag 175,8 milliárd forint volt, így a decemberi adattal kiegészülve az éves adat várhatóan szerény bővülést fog mutatni, 1-2 százalék körüli növekedéssel, 2100 milliárd körüli összértékkel.

A KSH az építőipar decemberi, illetve 2015-ös éves adatait február 12-én teszi közzé.

A KSH jelentéséből az is kiderült, hogy novemberben az előző év azonos hónapjához képest a két építményfőcsoport termelési volumene élesen elvált egymástól. Az épületeké 10,2%-kal emelkedett, az egyéb építményeké 8,0%-kal csökkent. Ugyanezt tükrözi az ágazati megoszlás. Az épületek építése ágazat termelése 6,7 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké viszont 15,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól. Az építőipari termelés több mint 40 százalékát adó speciális szaképítés ágazat termelési volumene 10,4 százalékkal nőtt.

A megkötött új szerződések volumene 14,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. Az új szerződések elmúlt három havi növekedése ellenére az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene továbbra is elmaradt az egy évvel korábbitól, november végén 45,7 százalékkal. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 41,4 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké 66,7 százalékkal kisebb volt.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek úgy reagált az adatokra, hogy a rendelésállomány drasztikus csökkenése előrevetítette az építőipar teljesítményének visszaesését. Hozzátette: az eddigi adatok szerint az ágazat teljesítménye 2015-ben stagnálhatott, az éves kibocsátás 2100 milliárd forint körül lehet, 2014-hez hasonlóan.

Ugyanakkor a KSH legfrissebb adataival összecsengően kiemelte, hogy trendforduló van kibontakozóban. Míg az elmúlt két-három évben a mélyépítés, útépítés, vasútépítés, az úgynevezett egyéb építmények ágazat területén volt dinamikus növekedés, 2016-ban arra lehet számítani, hogy a növekedés az épületek építésénél lesz. Ez alatt az egészségügyi, oktatási és sportlétesítmények vagy közintézmények építését és rekonstrukcióját kell érteni.

Az ÉVOSZ elnöke szerint a kormány új otthonteremtési programja és lakástámogatási rendszere az idei év második felében hozhat érzékelhető növekedést az építőipari kivitelezőknek, valamint 2017-ben az új lakóingatlanok számának emelkedésében éreztetheti hatását.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a megrendelés-állomány korábbi zsugorodása miatt az ágazat növekedésének novemberi megtorpanása nem számít meglepetésnek. Az egyéb építmények ágazat zsugorodása az út- és vasútfelújítás munkálatok kifutásával áll összefüggésben, míg az ipari épületek építése megugrott. Ezt kedvező jelnek tartja a negyedik negyedéves beruházásra vonatkozóan.

Az elemző pozitívnak nevezte, hogy az új megrendelések volumene ismét emelkedni tudott, ami a sportlétesítmények, oktatási, illetve ipari épületekre kötött nagy értékű szerződések felfutásának köszönhető. Véleménye szerint az idei év első fele még nem lesz túl erős a szektor számára, sőt várhatóan csökken a termelés, de a harmadik negyedévtől ismételten emelkedő trend bontakozhat ki.

Pénteki sajtótájékoztatóján Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára is foglalkozott a friss adatokkal. Úgy értékelt, érzékelhető az ágazat fejlődése. Kiemelte, hogy az építőipar teljesítménye tavaly januártól novemberig 2,8 százalékkal nőtt éves szinten, a foglalkoztatottak száma 11 ezerrel bővült, a 2012-es mélyponthoz képest 40 ezerrel többen, 275 ezren dolgoznak a szektorban.

Hozzátette, novemberben az ágazat úgy mutatott javuló teljesítményt, hogy 2015-ben nem jelentkezett számottevően az uniós pénzek hatása, valamint az otthonteremtési programmal kapcsolatos várakozások miatt jellemzően elhalasztották az építőipari beruházásokat.

(mti, ksh.hu, magyarepitok.hu)

Iparági híreképítőipar