A tervezés érinti a Király utcát, a Rákóczi utat, illetve a Corvin-negyedet is.
Szeptemberben számolt be lapunk a budapesti kerékpáros közlekedés új fejlesztéseiről, melynek keretében új kerékpáros főútvonalak valósulhatnak meg a Váci-Üllői úton, valamint a Nagykörúton. A két, összesen 6 milliárd forintos beruházás célja, hogy biztonságos, vonzó és zöld alternatívát kínáljanak a városi közlekedésben. Akkor a Budapesti Közlekedési Központ és az Építési és Közlekedési Minisztérium Irányító Hatósága írt alá két uniós társfinanszírozási szerződést, amelyek az új bringaútvonalak megvalósítását készítik elő.
A történet most folytatódhat, hiszen a friss uniós közbeszerzési közlemények között szerepel a nagykörúti bringasztráda tervezői feladataira kiírt pályázat nyertese. Eszerint a Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. készítheti el többek között az engedélyezési és kiviteli terveket 324,26 millió forint értékben. Ugyanezen projekthez kapcsolódóan szintén a Via Futura Kft. nyerte el korábban az Üllői út és a Váci út egy-egy további szakaszán a tervezői munkákat
A nagykörúti bringasztráda célja, hogy a közterületi minőség javítása mellett minden korosztályú és tapasztalatú ember számára vonzó, biztonságos kerékpározást biztosítson. Emellett elősegíti az akadálymentes gyalogos közlekedést a Nagykörút mentén, a mellékutcák torkolatában és a gyalogátkelőhelyeken. A Bringasztráda program keretében a tervezés az érintett útszakaszok teljes keresztmetszetét lefedi a villamos infrastruktúra kivételével.
A tervező feladata a Nagykörúton a
közötti szakaszok lehatárolás szerint teljes keresztmetszetének – villamos infrastruktúra kivételével - minőségi felújításának megtervezése, valamint épített megoldással elválasztott irányhelyes kerékpársáv vagy -út létrehozása.
A tervezési szakasz hossza nagyságrendileg 3,7 kilométer, a tervezési terület pedig körülbelül 62.250 m2.
A tervezés során minden szakasz vonatkozásában az alábbi munkarészekre és területekre térnek ki:
Szakértelme, innovatív megoldásai és megbízhatósága tette a SWIETELSKY Magyarország Kft.-t az útfejlesztések megkerülhetetlen szereplőjévé. A vállalat élen jár az aszfaltgyártásban is, felismerve, hogy ezzel még nagyobb szerepe lehet az infrastruktúra-építés területén. A vállalat a kisebbtől a legnagyobb beruházásokig szerzett tapasztalatokat az elmúlt évtizedekben. Honti Krisztiánnal, a Nagylétesítmények területi igazgatójával és Skultéty István vállalkozási igazgatóval beszélgettünk.
Budapest egyik legforgalmasabb csomópontja közelében újul meg a burkolat. A HE-DO munkájával a környék biztonságosabb és kényelmesebb lesz a gyalogosok és autósok számára is.