2024.04.20, Szombat

Koji László szerint az építőiparban van elegendő kapacitás és szakember az új otthonteremtési programmal jelentkező többletre, a szakmunkásokat azonban jobban meg kell fizetni. Az NGM tájékoztatót küldött a bankoknak a folyamatok gyorsításáért. Egy ingatlankereső elemzése ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a CSOK-ra jogosult ingatlanok kereslete illetve jelenlegi kínálata földrajzilag nem ugyanott jelentkezik.

Legkorábban a jövő év elejére lehet érzékelhető hatással az új lakások építésére a most bevezetett 10+10 millió forintos otthonteremtési program az ÉVOSZ-t irányító Koji László szerint. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, a most elinduló többlépcsős folyamat a bankoknál kezdődik, majd a terveztetéssel, engedélyezéssel, kivitelezéssel folytatódik. A használatba vehető lakások átadásával ténylegesen a statisztikákban így legkorábban 2017 elején jelenhetnek meg a hatások.

Jelezte, hogy Budapesten és a vidéki nagyvárosokban az ingatlanfejlesztő cégeknek van már több nagyobb társasház építésére előkészített és engedélyezett projektje. Ezeket a projekteket a kivitelezőkkel versenyeztetni kell, és először ezen a területen kezd növekedni az új építésű lakóingatlanok száma.

Kitért arra, hogy a konstrukció másik nagy része lesz, amikor a lakosság közvetlenül fordul megrendelésekkel építőipari cégekhez, de ennek a kivitelezési ideje hosszabb, ezek 2017 végén készülhetnek el.

Koji László szerint a CSOK-kal nagyjából évente 3500-4000-rel több új lakóingatlan épülhet meg. A kormányzati ciklus végéig számításaik szerint, 40 ezer lakóingatlan készülhet el. Rámutatott, ez lényegesen több az utóbbi években mért évi 7000 körüli új építésnél. Az elnök szerint az ágazatban van elegendő kapacitás, és szakember az új otthonteremtési programban jelentkező megrendelések teljesítésére. A vállalkozóknak azonban jobban meg kell fizetniük a szakmunkásokat.

Koji László szerint 2016-ban nem várható, hogy az ágazatban bővül a foglalkoztatás, hanem a meglévő kapacitásokat irányítják át az új megrendelésekre. Abban az esetben, ha a kormány az új uniós ciklus pénzügyi forrásaival 2016 közepétől visszatér megrendeléseivel az építőipari piacra, nagy értékű szerződések várhatóak. Az elnök a korábbi nyilatkozatait megerősítve hangsúlyozta, az 5 százalékra csökkentett áfa az új lakások építésénél fehérítheti a szektort. Ezen túl nem éri meg az embereknek szóbeli megállapodás alapján dolgoztatni a kivitelezőt, hanem jobb lesz írásban szerződni.

A CSOK-hoz kapcsolódó szerdai hír, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben jelezte, a kormány részletes tájékoztatást küldött a programról a bankoknak, hogy felgyorsítsa a kedvezmények igénybevételét. A közlemény úgy fogalmaz, az otthonteremtési program egyformán szól a családalapítás előtt állóknak, a még gyermektelen fiatal házasoknak, a gyermeküket egyedül nevelőknek, az örökbefogadóknak, az egygyermekes, a kétgyermekes, a három vagy több gyermekes családoknak, az új lakás építőknek vagy vásárlóknak, az új ház építőknek és vásárlóknak, a használt lakás vásárlóknak és a lakásukat bővítőknek.

Egy ingatlankereső portál ugyanakkor arra figyelmeztetett, a CSOK-ra jogosult ingatlanok iránti kereslet földrajzilag erősen eltér az ilyen ingatlanok kínálatától. Az Otthontérkép elemzése szerint ugyanis a támogatásra alkalmas ingatlanok jelenleg nem ott fekszenek, ahol a támogatásra legkevesebb kockázattal potenciálisan jogosult háromgyerekes családok élnek.

Az elemzők kifejtik, míg a nagyvárosokban 100 nagycsaládra 6 olyan lakás jut, amely megfelel a CSOK feltételeinek, addig a 10 ezer lakosú, vagy ennél kisebb településeken még egy is ritkán. Ugyanakkor a többgyerekes családok nagyobb arányban élnek utóbbi helyeken. Ennek eredményeként szerintük megélénkülhet a lakosság eddig nehézkes mobilitása, vagy fellendülhetnek a magánépítkezések, illetve a kettőnek valamilyen arányú kombinációja alakul ki.

(mti)

Iparági hírekCSOK