2024.10.13, Vasárnap

Teljesen felújították a Budakeszi határában található tüdőgondozásra szakosodott Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A épületét.

A pincefödém, homlokzat és tetőszerkezet teljes hőszigetelést kapott, emellett a régi nyílászárókat újakra cserélték. A 100 százalékban pályázati összegből megvalósult, 150 millió forint értékű beruházással várhatóan kb. 53 százalék energia-megtakarítás érhető el. Ez éves szinten 112 tonna széndioxidkibocsátás-csökkenést és közel 6,5 millió forint költségcsökkentést eredményez az intézetnek.

A komfortos légállapotok biztosítására az új nyílászárókba higroszabályzós légbevezetők kerültek az épület szobáiban, melyek a légszállítást a belső relatív páratartalom szerint szabályozzák.

A szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation a kőzetgyapot termékei által kapott szerepet a beruházásban. A cég beruházásról írt beszámolója szerint az intézet homlokzatának szigeteléséhez 3400 négyzetméter felületen, 14 cm vastagságban építették be a Knauf Insulation Nobasil FKD-N Thermal hőszigetelő táblát, ami az egészségvédelmi, páraáteresztési és tűzvédelmi elvárásoknak is megfelel. A 0,034 W/nmK hővezetési tényezőjű anyag messze alatta van a 2018-tól közintézmények esetében kötelezővé váló határértéknek, ami a homlokzatoknál 0,24 W/nmK lesz.

A Knauf Insulation termékei a tetőn keletkező 35 százalékos hőveszteséget is megszüntették, az 1000 nm felületű lapostetőbe lépésálló kőzetgyapot szigetelőanyagok kerültek beépítésre két rétegben.

A Knauf Insulation a beszámolójában külön kitér az épületfelújításhoz szükséges dübelezésre. Leszögezik, nem megfelelő technológia esetén komoly pénzeket dob ki a kivitelező, még ha kiváló szigetelést választott is. „A nem megfelelő alapanyagokból készülő, hőhídhatás-csökkentő megoldás nélküli termékek jelentős mértékben rontják a rendszerek hatékonyságát” – áll a közleményben. „Az általánosan elfogadott, négyzetméterenkénti 6 db dübel használata esetén akár 20%-os hatásfokcsökkenéssel is számolni lehet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 100 mm vastagságú rendszerből – a hőhidakat képező dübelek miatt – 20 mm-t elveszítünk. Egy szélszívásnak kitett magasépület esetén a nagyszámú (több mint 10 db/nm) dübel akár 25-30%-kal is ronthatja a falszerkezet hőátbocsátási tényezőjét.”

A magyaerpeitok.hu-nak adott interjúban nemrég Bodnár György, a Wienerberger korábbi kereskedelmi igazgatója is arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai építőiparban szokványos dübelezés energiaveszteséggel jár a használt dübelek gyenge minősége miatt.
 

A Knauf Insulation a Knauf Csoport tagjaként ötven országban körülbelül ötezer alkalmazottat foglalkoztat harminc gyárában.

Az alábbi piaci szegmensekben van jelen:

  • Kőzetgyapot: ipari épületek, műszaki szigetelések, magasépítés
  • Üveggyapot: magasépítés
  • Fagyapot: magasépítés, belsőépítészet, akusztika, zajvédő falak, valamint export a környező országokba
  • Extrudált Polisztirol (XPS): magasépítés

(magyarepitestechnika.hu, knaufinsulation.hu)

Galéria

Technológiaenergetikai beruházás