2024.03.29, Péntek

A MÉASZ adatai szerint a szerkezetépítő anyagok piaca gyenge volt 2015-ben, alig haladta meg a 2010-es értéket, miután az elméletileg kívánatos évi 40 ezer új lakás helyett ennek csak az egyötöde épült meg. A szakember úgy vélte, az új lakóépületek, lakások számának alakulása elsősorban a falazóanyag-gyártók piacát mozgatja.

A hőszigetelő anyagok közül az expandált polisztirol habokból is 8-10 százalékkal több fogyott 2015-ben, mint az előző évben. Ennek oka az, hogy sok, korábban nyertes pályázat esetében a házak felújítása 2015-ben készült el. Emellett szigorodott a szabályozás, vastagítani kellett a falakon a hőszigetelést, emiatt 2016-ban is hasonló növekedés várható ennél az anyagnál. A szálas hőszigetelő anyagok - kőzetgyapot, üveggyapot - elsősorban a vállalati és a középületek hőszigetelő anyagai, ezekből körülbelül annyi fogyott, mint 2014-ben.

A csempepiac 6-8 százalékkal növekedett, főleg az ország nyugati részében élénkült meg a kereslet, ahol arányaiban több új lakás épült. A segédanyagokat - vegyi anyagokat, ragasztókat, vakolatokat - gyártók 8-10 százalékkal növelték eladásaikat 2015-ben, szintén a felújításoknak köszönhetően. Az épületgépészeti termékek eladása stagnált, ezek zömét ugyanis az új építkezéseknél használják fel.    

A nyílászárók piaca viszont 7-9 százalékkal bővült, de a gyártók nem tudták a megemelkedett költségeikhez - például a romló forint/euró árfolyamhoz - igazítani az áraikat, és emiatt több cég csődbe is jutott. A nyílászárók beépítésénél már most gondot jelent a szakképzett szerelők hiánya, ezért a szakma OKJ-s képzést javasol, nyílászáró és árnyékolástechnika szerelő szakmában. 

A tégla- és cseréptermékek értékesítése stagnált 2015-ben, a zömmel felújításoknál használt fehértermékek, a pórusbeton és gipszkarton eladása ugyanakkor 6-8 százalékkal bővült.

Vidor Győző a kisebb társasházak és a családi házak energetikai felújításához adott támogatásokról is szót ejtett. Elmondta, a piaci jelzések alapján a visszatérítendő támogatások, vagyis a kedvezményes hitelek önmagukban valószínűleg nem adnak jelentős lendületet a korszerűsítéseknek. A hőszigetelő anyagokat, épületgépészeti berendezéseket valamint nyílászárókat gyártó cégek ugyanakkor kivárnak, bízva abban, hogy lesz vissza nem térítendő támogatás.

Az elnök szerint még jobban ösztönözné a fejlesztőket, ha a 3 százalékos kedvezményes otthonteremtési hitel felvételének a lehetőségét kiterjesztenék minden új lakóépület beruházójára. Hozzátette, pozitív hatása lehet a kiterjesztett családi otthonteremtési kedvezménynek (csok), és bízik az Otthon melege program folytatásában is, amelynek keretében az 5-60 lakásos panelépületek újulnának meg.

(mti)

Iparági híreképítőipari alapanyagok