2024.04.20, Szombat

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségében (VOSZ) idén teljes körű tisztújításra kerül sor. Ennek keretében a megyei szervezetek februárban és márciusban tartják küldöttválasztó gyűléseiket, melyeken többek közt a megyei elnököket is megválasztják.

Bács-Kiskun megyében szerdán tartották a választást, ennek értelmében Weninger Richárd váltja 17 év után Versegi Jánost, és öt éven át irányítja társadalmi megbízatásban a VOSZ megyei szervezetét.

Weninger Richárd 

Weninger Richárd 2006-ban került kapcsolatba az építőiparral, ekkor kezdett dolgozni a VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft.-nél, amit 2007 óta vezet. A társaság mára cégcsoporttá nőtte ki magát, melyekben társtulajdonos. A cégcsoport tagvállalkozásai az építőipar mellett ipari és lakóingatlanok fejlesztésével és bérbeadásával foglalkoznak és országos szinten működnek. A vállalkozó az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnökségi tagja is egyben.

A VOSZ Somogy Megyei Szervezete szintén szerdán tartotta gyűlését, ahol újra Daxner Gábort, a Váépszer ügyvezetőjét választották meg a szövetség megyei elnökének, társadalmi megbízatása öt évre szól.

Daxner Gábor vállalkozását 1986-ban alapította, Váépszer GMK néven, amely 1990-ben alakult át korlátolt felelősséfű társasággá és máig saját tulajdonában van. A kaposvári vállalkozás országos szinten működik fő tevékenysége az építőipar, ezen belül a mélyépítés, a hulladékártalmatlanítás, vákuumos talajvízszint süllyesztés, és az ezekhez kapcsolódó feladatok. Magasépítésben a saját tulajdonú ingatlanok felújítását és értékesítését, illetve passzív házak tervezését és építését is ellátja a cég.

(kecskemetitv.hu, kapos.hu)

Galéria

Iparági hírekVállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)