2019.03.21, Csütörtök

Közel ezer kilométer új út épül öt év alatt

Hegedűs Gergely

2016.05.19

Az uniós pénzekből 465, a hazai költségvetésből 750 milliárd jut útfejlesztésre 2020-ig. Az uniós ciklus végéig minden autópályát meg akarnak hosszabbítani az országhatárig.

Az útfelújítási és útépítési programok főbb számairól számolt be Tasó László az M1 aktuális csatorna műsorában.

Az NFM államtitkára az idei 69 milliárd forintos útfelújítási programról elmondta, 66 helyen már dolgoznak az ország közútjain, további 59 helyen megkezdik a munkát idén, és őszre minden helyszínen befejezik. Hozzátette, a kormány legutóbbi döntése értelmében jövőre százmilliárd forintot fordítanak útfelújításra.

Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Közút februárban öt évre szóló 400 milliárd forintos szerződést kötött a kormánnyal a karbantartás és üzemeltetés stabil hátterének megteremtéséhez. A megállapodás keretében jövőre 13 milliárddal kap többet a közútkezelő.

Az útépítésekről nyilatkozva arról számolt be, hogy a következő öt évben 943 kilométer út épül, ebből 550 kilométer gyorsforgalmi út. A cél, hogy legkésőbb a mostani uniós ciklus (2014-2020) végéig minden autópálya kiérjen az országhatárig.

Az államtitkár kitért arra is, hogy uniós forrásokból 2020-ig összesen 465 milliárd forint jut útfelújításra és útépítésre. A hazai költségvetésből ugyanakkor ennél nagyobb összeg, 750 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra, ebből jövőre 286 milliárd forintot használhatnak fel.

Vasúti fejlesztésekre 1100 milliárd forintot költhetnek a következő négy-öt évben.

(mti, magyarepitok.hu)

Útépítésútépítésútfelújítás