2024.03.29, Péntek

Megkezdődött a Szombathely-Zalaszentiván vasútvonal korszerűsítése. A 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítése EU-s forrásból, a Kohéziós Alap 13,3 milliárd forintos támogatásával valósul meg. A munkálatokat felsővezetéki oszlopok állításával kezdték meg a szombathelyi vasútállomáson csütörtökön. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóanyagából az is kiderül, a GYSEV 2015 őszén sikeresen lezárta a Mosonszolnok-Csorna-Porpác szakasz villamosítását.

A Szombathely-Zalaszentiván szakasz nemzetközi viszonylatban és az elővárosi közlekedésben kiemelt fontossággal bír, miután stratégiai jelentőségű mind az áru-, mind a személyi fuvarozás szempontjából. A vonal ugyanis Szombathely felől biztosítja az összeköttetést Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár és Pécs irányába, valamint Szlovénia és Horvátország felé. A GYSEV reményei szerint a fejlesztés emiatt a 74-es és a 86-os főutak tehermentesítését is szolgálja.

Ráadásul a szakasz része annak a vasúti korridornak, mely Magyarországon és Közép-Európában biztosítja az észak-dél irányú vasúti közlekedést, ezért GYSEV a vonal átvétele után 2011-ben azonnal pályázatot nyújtott be a villamosításra.

A projekt keretében 48 kilométeres szakaszon épül ki új villamos felsővezeték-hálózat. Jelentős pályamunkákat is el kell elvégezni: több helyen szükséges a vágányok teljes cseréje, áthelyezése. Hét vasúti útátjáró átépül, a vonal állomásain és megállóhelyein új, 55 cm magas peronok létesülnek, padokkal, esőbeállókkal, járdákkal és kerékpártárolókkal.

A kivitelezés mielőbbi lezárása érdekében a GYSEV a munkák nagy részének fokozott ütemű, koncentrált, összehangolt elvégzése mellett döntött. A vasúttársaság ezért 2016. május 17. és augusztus 15. között teljesen leállítja a személy- és teherforgalmat a Szombathely-Zalaszentiván vonalon. A döntő részben a nyári, iskolaszüneti időszakra eső három hónapban a személyvonatokat autóbuszokkal pótolják, a tehervonatok pedig kerülőútvonalon közlekednek majd.

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár emlékeztetett: „Az elmúlt években egymást érték a hazai és uniós közlekedésfejlesztési forrásokból megvalósított beruházások a GYSEV-nél. A vasúttársaság teljes egészében korszerűsítette a Bécs-Sopron-Szombathely-Szentgotthárd-Graz korridor magyarországi szakaszát. A GYSEV összesen 10 új, gyors és kényelmes motorvonatot szerzett be, két ütemben hajtott végre közlekedésbiztonsági beavatkozásokat elsősorban a vasúti átjárók baleseti kockázatának mérséklése érdekében.” Az államtitkár hozzátette: „Szombathely közlekedési helyzetében nemcsak a Zalaszentivánig várhatóan 2016 decemberére befejeződő vasúti korszerűsítés jelent majd hatalmas előrelépést. Az idei évben megépül az M86-os út Hegyfalu-Csorna szakasza, ami által Szombathely összeköttetést nyer az M85-össel és az M1-gyel. Ezzel a vasi megyeszékhely a kormányzat stratégiai céljainak megfelelően végre bekapcsolódik a gyorsforgalmi hálózatba.”

„Az újabb jelentős fejlesztésnek köszönhetően a tervek szerint már a 2016/2017-es menetrendi időszak kezdetétől megindul a villamos vontatás Szombathely és Zalaszentiván között. Így az utazóközönség itt is találkozhat majd a GYSEV közkedvelt és kényelmes FLIRT motorvonataival” - mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

A GYSEV egy kapcsolódó projektjében 2017 első felében újabb fejlesztés valósul meg a Szombathely-Zalaszentiván szakaszon: a vonal központi forgalomirányítását egy szombathelyi forgalomirányító központból végzik majd, az állomásokon korszerű utastájékoztatási rendszer szolgálja majd az utasokat.

(NFM sajtóközlemény)

Mi épül?vasútfejlesztés