2024.10.12, Szombat

Horganyzott acélból készült 22 méteres kilátó épült a Veszprém nyugati határában fekvő Gulya-dombra. Az 51 tonnás szerkezet a Gizella-királyné kilátó nevet kapta, panorámát biztosít a veszprémi várnegyedre és a viaduktra, valamint a Bakony második legmagasabb csúcsára, a Papod-hegyre.

A 71 millió forintos beruházást a veszprémi erdőgazdaság (VERGA Zrt.) valósította meg, a tervező Magyar János építész volt. A szakember korábban a veszpremkukac.hu-nak úgy nyilatkozott, a kilátó parabolikus hiperboloidot formáz, ami azt jelenti, hogy bár alakja ívesnek látszik, de  valójában egyenes.

A szakember hozzátette, a korábbi kilátó fából készült, ám elkorhadt, és nem lehetett fával pótolni, mert ugyanígy elpusztult volna. Az építményt ugyanis egy fiatal erdő vette körül, amelynek még nem alakult ki az immunitása a pusztító gombafajok ellen.



Magyar János már több mint egy tucat kilátót álmodott meg, közöttük a szintén veszprémi Jutas vitéz-kilátót, ami ugyancsak matematikai bravúr. A kilátó helyszínéül szolgáló kőbányában sok ammoniteszt (kihalt tengeri állat) találtak, ennek alakját, azaz a növekedési spirált, illetve az aranymetszést mintázza a kilátó.

(mti, veszpremkukac.hu)

Galéria

Mi épül?kilátóképítészetVeszprém