2024.10.08, Kedd

A civishir.hu azt írja, az ország legnagyobb biogazdasága üzemel Balmazújvároson, a hajdúnánási bekötőút közelében. Ehhez kapcsolódóan épült fel a körülbelül 200 fő befogadására alkalmas, a teljes mértékben várhatóan szeptemberre elkészülő biocsárda.

A rendezvényeknek és esküvőknek is helyet adó épületet a Kossuth-díjas Makovecz Imre kezdte tervezni, majd a neves építész halála után tanítványa, Dósa Papp Tamás fejezte be a munkát.

Fotó: Berde Sándor 

A Rege a csodaszarsvasról című mennyezeti festményt Makoldi Sándor készítette, a 12 tartóoszlopot Győri László és Tóth Zoltán faragta, a berendezési tárgyak egytől egyig kézművesek munkái.

A pincerészben látványérlelők (sonka, kolbász, szalonna, sajt) várják majd a vendégeket, továbbá bio ételekből és italokból lehet választani. A biocsárda mellett felépített öt parasztház a Kárpát-medence öt tájegységét jeleníti meg.

Fotó: Berde Sándor

A csárda előtt elhelyezett tábla tanúsága szerint a beruházás állami és uniós támogatás nélkül, „a magyar emberek kitartó, szorgalmas munkájával, baráti összefogással, valamint a gondviselés segítségével épül”.

(forrás és fotók: civishir.hu)

Galéria

Mi épül?építészet