2024.10.05, Szombat

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön Kecskeméten elhelyezte a gazdálkodástudományi kar, a leendő egyetemi központ alapkövét.

    Balog Zoltán köszöntőjében hangsúlyozta: a felépülő új campus a magyar gazdaságot és a magyar nemzetstratégiát szolgálja.
    Bejelentette, döntés született arról, hogy a Kecskeméti Főiskolán újonnan létrejövő gazdaságtudományi kar gazdálkodás- és menedzsmentszakos hallgatói 2016 szeptemberében megkezdhetik tanulmányaikat, duális képzés keretében. Balog Zoltán kitért arra, hogy a kecskeméti és a szolnoki főiskola összevonásával jön létre a térségben a jövőbeni egyetem.
    A főiskola és majd az egyetem piacképes diplomát ad, akik itt végeznek "nemcsak adófizető polgárok lesznek, hanem egészben, egész nemzetben gondolkodnak" - fogalmazott.
    "A jövő erős, független Magyarországát építjük" - fűzte hozzá az emberi erőforrások minisztere.
    Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere emlékeztetett arra, hogy a város a gazdasági világválság közepette is fejlődni tudott, fel tudott kerülni a világgazdaság térképére. Idézte Kecskemét jelmondatát - sem magasság sem mélység nem rettent -, amely jellemzője az itt lakók gondolkodásának.
    Úgy fogalmazott: bátorság, kreatív gondolkodás és erős szövetségesek kellettek ahhoz, hogy a város az utóbbi 25 évben kiemelkedő fejlődési pályára tudjon lépni.
    Szemereyné Pataki Klaudia reményét fejezte ki, hogy az alapkő egyben a fiataloknak jövőt kínáló város alapköve is.
    Varga László, az Athéné Domus Mentis Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte, a régi kórház épületegyüttesének elbontásával végeztek, annak helyén két év múlva állni fog az új campus.
    Matolcsy György, az MNB elnöke úgy fogalmazott: emelkedő nemzet egyetemet épít. 
    Emlékeztetett arra, hogy mintegy 700 esztendővel ezelőtt épült az első egyetem az országban.
    Matolcsy György, aki 2006-ban a Bács-Kiskun megyei listáról került be a Országgyűlésbe, Kecskemétről mint szeretett városáról beszélt, amely szavai szerint nem csupán termelési, hanem szellemi és kulturális központ is.
    Fontosnak nevezte, hogy a campus elkészülése után a "termelési központ és az egyetemi város" összekapcsolódik.     Az MTI kérdésére Matolcsy György elmondta: a nemzeti bank társadalmi felelősségvállalás stratégiájának Magyarország teljes megújulásának elősegítése a célja, amelynek egy lépése a jövőbeli kecskeméti egyetem felépítése.
    "Kell egy nemzetstratégiai központ, ami egyben gyakorlatias, egyben az új közgazdasági gondolkodás központja, ahol a nemzeti hagyomány és a modern gondolkodás találkozik" - fogalmazta meg az épülő campus jövőbeli tevékenységének alapját.
    Matolcsy György szavai szerint "szerencsés helyzetben vagyunk, mert 2010 óta nemzeti kormánya van az országnak".
    A második Orbán-kormány rendbe hozta az ország gazdaságát és a pénzügyi életet, a Magyar Nemzeti Bank ezért lehet megint a magyar nemzet bankja - fogalmazott, hozzátéve, hogy a nemzeti bank a Kárpát-medencében és a világban élő magyarok, "a globális magyarság" érdekeit képviseli.
    Az MNB által létrehozott Athéné Domus Mentis Alapítvány finanszírozásával, mintegy 15 milliárd forintos beruházással épülő, 30 ezer négyzetméter alapterületű, 1500 hallgatót befogadó, 6 épületből álló campus 2017 őszére készül el.

 

mti