Szekszárdi elkerülő, új Sopron-környéki vasúti fejlesztések, bicikliút ipari parkhoz Békéscsabán – csak néhány a most jóváhagyott fejlesztések közül. Több projekt uniós támogatással valósulhat meg.
Ma reggel tette közzé Facebook-oldalán az Építési és Közlekedési Minisztérium a hírt, miszerint zöld utat kapott számos fontos közlekedési projekt. Rögtön hivatkozzák is a Magyar Közlöny érintett számát, mely tegnap jelent meg.
A tárca közleménye szerint a kormány több jelentős közlekedési és infrastrukturális fejlesztés megvalósítását támogatja, illetve a tárcavezető felhatalmazást kapott arra, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) által támogatott projektekből az érintett esetekben megkösse a támogatási megállapodásokat. Itt a közlemény jelzi, hogy a hazai kormány jóváhagyta a szükséges elemeket a tartaléklistás elemekről és amennyiben az EB is megteszi ezt, akkor megindulhat a beruházások megvalósítása.
Elsőként Szekszárdra térnek ki:
a Szekszárdot elkerülő út második és harmadik ütemének előkészítése kap kiemelt finanszírozást, amely magában foglalja a szükséges tanulmánytervek elkészítését, a környezeti hatásvizsgálatokat és a környezetvédelmi engedélyek megszerzését – erre a következő két évben nettó 201,5 millió forintot biztosítanak.
Ezután a fövárosi Gubacsi vasúti híd első szakaszáról esik szó: a megvalósításához kapcsolódó területszerzési és területelőkészítési munkálatok is támogatást kapnak, ami lehetővé teszi a területvásárlási folyamatok megindítását. Itt a Magyar Közlöny a Gubacsi híd új szerkezetéről szóló szövegezést használ a teljes projektre vonatkozóan – ez arra utalhat, hogy új híd építését készítik elő. A projektjavaslat megfogalmazása itt egészen pontosan így szól:
„A Gubacsi vasúti híd és a kapcsolódó létesítményének átépítésére irányuló fejlesztés legfőbb célja a Csepeli Szabadkikötő megbízható, biztonságos és fenntartható vasúti kiszolgálása, a Gubacsi vasúti híd és a Csepeli Szabadkikötő vasúti kapcsolatának fejlesztésével. Az új hídszerkezet magasabb sebességű közlekedést és emelt tengelyterhelést tesz lehetővé.”
A területszerzéssel és tervezéssel kapcsolatos feladatokra jövőre 2 milliárd forintot, a következő három évben pedig további mintegy 600 millió forintot különít el az állami költségvetés, illetve az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásából összesen nettó 25,137 milliárd forintra számítanak (a projekt a CEF tartaléklistáján szerepel), hazai összforrás-igényre pedig mintegy nettó 12,421 milliárd forint értékben.
A Modern Városok Program keretében Békéscsabán több beruházás is többletforráshoz jut. Mint írják,
A CEF forrásait emellett a soproni vasútállomás kapacitásbővítését és korszerűsítését célzó projektekre is szánnák. Mint a kormányhatározat fogalmaz, a Győr–Sopron vasúti vonal Harka és Sopron között a jelenlegi egyvágányú kialakítása kritikus szűk keresztmetszetet jelent, aminek a feloldása szükséges.
Ezt célozza a Győr–Sopron vonal fejlesztésének első lépéseként tervezett Sopron–Harka vonalszakasz két ütemben megvalósuló fejlesztése: I. ütemben Sopron állomás fejlesztése, az állomási kapacitás biztosítása a jövőbeni forgalmi igények hatékony kezelése, a TEN-T átjárhatósági hiányosságok felszámolása érdekében. Itt 11,791 milliárd uniós CEF-forrással számolnak és 2,08 milliárd forintnyi nettó hazai bekerülési költséggel.
Jelzik: az építési és közlekedési miniszter felhatalmazást kapott arra, hogy az Európai Bizottsággal megkösse a támogatási megállapodásokat, és lebonyolítsa a projektekhez szükséges szerződéskötéseket. Kifejtik: a kormány ezen döntéseivel minden akadály elhárított az elől, hogy a CEF forrásból finanszírozott projektek megvalósuljanak. Amennyiben az Európai Bizottság dönt a tartaléklistán szereplő projektek megvalósításáról, akkor a kormány készen áll a beruházások megvalósítására és a szükséges hazai intézkedések haladéktalan megtételére.
Az iskolaépítészet ma már nem pusztán funkcionális kérdés: a pedagógiai, társadalmi és gazdasági szempontok egyaránt meghatározó szerepet játszanak.
Gyorsabban, pontosabban és energiahatékonyabban építkezni ma már nem lehetőség, hanem elvárás. Az Imperial Holding által képviselt Danish Fabrik könnyűszerkezetes technológia erre ad korszerű választ: skandináv alapokra építve, magyar piaci tapasztalattal kiegészítve kínál valódi alternatívát a hagyományos építési módokkal szemben.