2024.04.20, Szombat
Elkészült Újbuda nemzetközi színvonalú judo akadémiája
MTI

Elkészült Újbuda nemzetközi színvonalú judo akadémiája

MTI

2017.01.20. 09:36 - Antal Zsófia

Gazdagrét új, 800 négyzetméteres sportlétesítménye 7 hónap alatt épült fel, a helyiek, a Magyar Judo Szövetség és a kormány összefogásában.

Hirdetés

Ünnepélyes keretek között avatták fel Gazdagréten a Budai Judo Akadémiát, amely a Vasas cselgáncsozóinak is otthonául szolgál. A 800 négyzetméteres területen megvalósult beruházás különlegességét az adja, hogy az új dzsúdóterem a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola tetején létesült, széleskörű összefogásnak köszönhetően.

A csütörtök esti avatóünnepségen - melynek díszvendége Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő és Karakas Hedvig olimpiai ötödik cselgáncsozó volt - Marius Vizer, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) elnöke gratulált a projekt megvalósításában résztvevőknek. A támogatásért cserébe a sportág alapítójáról, Kano Dzsigoro professzorról készült szobrot adott át Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármesternek, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának elismeréseként IJF-emlékplakettet nyújtott át Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkárnak.

fotó: MTI

Markovits László, a Vasas SC elnöke emlékeztetett arra, hogy az Újbuda SE és a Vasas Judo a tavalyi év elején többlépcsős sportszakmai együttműködést indított el, amelynek az új akadémia megépítése is részét képezi, a beruházás pedig egyúttal a Vasas Sport Club 2020-ig megvalósítandó létesítményfejlesztési programjába is beletartozik. Hadfi Dániel, a Vasas Judo vezetője, korábbi Európa-bajnok sportoló közölte, büszke arra, hogy mostantól nemzetközi színvonalú helyszínen tudnak edzeni.

A köszöntők után az Újbuda SE és a Vasas versenyzői tartottak látványos bemutatót.

Mi épül?sportberuházásokÚjbudaGazdagrét

Hírlevél

Hirdetés