A Cinema City csütörtökön nyitja meg Győrben legújabb, 300 millió forintos beruházás révén létrejött 4DX mozitermét. A cég az idén további 1 milliárd forintot fordít mozifelújításra.
A társaság szerdán közölte: a felújítási tervek között szerepel, hogy a Cinema City Aréna IMAX termében kicserélik a vásznat és a székeket, ezen kívül várható a miskolci és a székesfehérvári mozi teljes, illetve a szolnoki és a szombathelyi multiplex részleges megújítása.
A Cinema City 1930-ban, Haifán kezdte működését, a CineWorld hálózattal történt összeolvadás nyomán Európa második legnagyobb mozihálózatává vált. A kontinensen 226 mozit üzemeltet 9 országban, az egyik legújabb vetítéstechnológia, az IMAX-jogok kizárólagos tulajdonosa, 33 IMAX- és 28 4DX-mozi üzemeltetője.
A Cinema City az idén ünnepli magyarországi működésének 20. évfordulóját: a kelet-közép-európai régióban Budapesten nyitotta meg az első moziját 1997-ben. Azóta a főváros 5 pontján 68, az ország 13 megyeszékhelyén összesen 89 mozitermet működtet.
Több évtizedes hiányt pótolnak Székesfehérváron, ahol a STRABAG kivitelezésében többek között tanszállodával és tancukrászattal új épületszárny épül a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola területén. A fejlesztés a vendéglátóipari és kereskedelem szakember-képzést korszerű körülményeit teremti meg. Végre egy helyre kerülhet az elméleti és a gyakorlati oktatás a több mint 130 éves múltra visszatekintő iskolában.
A MATE főépülete mellett a szemináriumi épület is felújítást kapott; előbbinél közel 200 köbméter faanyagot használtak fel a kivitelezők a tetőfelújításhoz.