2024.04.18, Csütörtök
Öregdiákok adományából kapott sportcsarnokot egy sárospataki gimnázium
sarospatak.hu

Öregdiákok adományából kapott sportcsarnokot egy sárospataki gimnázium

MTI

2018.06.21. 14:36 - Antal Zsófia

1,2 milliárd forintot adott az iskola három egykori tanulója, melyből felépülhetett a közel 3200 négyzetméteres kézi- és kosárlabdacsarnok.

Hirdetés

Az alapkőletételtől számított egy éven belül elkészült a Sárospataki Református Gimnázium új, 3183 négyzetméter alapterületű sportcsarnoka. Az 1,2 milliárd forint értékű beruházást három öregdiák adományából valósították meg: Wáberer György több mint 800 millió forintot biztosított a kivitelezésre, míg a fennmaradó összeget Sándor József és Derczó István vállalkozók állták.

Az első osztályú kézilabda- és kosárlabda-mérkőzések rendezésére is alkalmas Wáberer Sportcsarnok teljes alapterülete 3183 négyzetméter, a küzdőtéré pedig 1218 négyzetméter. A mobillelátókkal ellátott nézőtér 850 fős, az öltözők, a bírói és az orvosi szoba megfelelnek a 21. századi követelményeknek.

forrás: REFI képekben

Az arénában egy teljesen felszerelt, 110 négyzetméteres erősítő terem is található. A küzdőtér elektronikusan mozgatható, elválasztó falakkal három részre osztható, azaz egy időben ennyi testnevelés órát lehet benne tartani. A terem burkolata a ma hozzáférhető legkorszerűbb anyagból készült. A csarnok műszaki átvétele már megtörtént, a sportcsarnok ünnepélyes avatására vasárnap kerül sor.

Mi épül?sportberuházásoksportcsarnokSárospatakoktatási beruházás

Hírlevél

Hirdetés