A Volga-szálló és a Vízművek épülete után a KISZ-székházat is lebontják a XIII. kerületben.
Budapesten megkezdték a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottság (KISZ KB) egykori székházának bontását, mely legutóbb a K&H Bank irodaházaként szolgált.
A Magyar Idők azt írja, a XIII. kerületi épület előterében kotró- és bontógépek dolgoznak, az egykori bejárati részt már eltüntették. A négyemeletes épület 1977-ben jött létre a Pozsonyi út végén. 1980-ban költözött be a KISZ, majd a rendszerváltás után a K&H Bank tulajdonába került.
A Magyar Idők kisebb összefoglalót tett közzé a főváros egykori épületeinek bontásáról:
Egy óriásberuházást dokumentálni mindig különleges élmény, kiváltképp, ha olyan perspektívából lehet bemutatni, amilyenre korábban nem volt lehetőség. A Paksi Atomerőmű feletti légtérzár miatt a Radnóti-vers sorai esetünkben kissé sántítanak: mi nem repülő-, hanem emelőgéppel emelkedtünk az atomerőmű-építkezés fölé. A látvány így is lélegzetelállító volt.
Nemcsak beruházóként, hanem generálkivitelezőként is részt vesz a SZABADICS Építőipari Zrt. Balatonföldváron a Regatta Residence projekt megvalósításában. A 39 lakásos prémium lakópark építésének egyik legfontosabb szakaszát, a vasbeton szerkezet építését is saját leányvállalati háttérrel, a SZABADICS Szerkezetépítő Kft.-vel valósítják meg.