Pláza helyett közösségi teret, irodákat, bevásárlóközpontot és lakást is magába foglaló centrum épülhet, magyar beruházó projektjeként.
Korábban plázát terveztek a Bosnyák tér mellé – mint ahogy arról 2017-ben lapunkban is beszámoltunk – már a látványterveket is kiküldték a sajtónak a Mundo Centerre keresztelt létesítményről és a plázastopot elkerülő építési engedély is megvolt. A munka azonban nem kezdődött el és a lengyel hátterű beruházó végül kilépett a fejlesztésből, melyet a magyar tulajdonú Bayer Construct Zrt. vett át.
Most a portfolio.hu a Magyar Közlönyre hivatkozva arról számol be, hogy kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a Rákospatak utca és a Bosnyák utca által határolt terület ingatlanfejlesztését Zuglóban, ahol korábban a Mundo Center megépítését tervezték. Szintén a Magyar Közlönyben újból aktualizálták a 4-es metró Bosnyák térig történő meghosszabbításának kérdését, igaz egyelőre még nem a konkrét tervek szintjén – számol be a lap.
A beruházás karaktere eközben jelentősen megváltozott: már nem a 107 ezer négyzetéteres plázát tervezik felépíteni, hanem Zugló főépítésze, Barta Ferenc elmondása szerint egy
a MOM Parkhoz hasonló, vegyes funkciójú ingatlant, ahol lehet iroda, bevásárlóközpont, és kis arányban lakás is.
Hozzátette: a piacot is várhatóan átépítik, illetve hangsúlyozta még, hogy várhatóan egy 5-6 éves projektről lehet szó. A kerület polgármestere pedig egy kerekasztal-beszélgetésen kifejtette:
közösségi térként és szolgáltatóközpontként újulhat meg a terület.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.
A beruházás 2028 április végére készül el.