A sportlétesítményben megújul többek közt a csarnok világítása és a vizesblokkok, valamint új burkolatokat is kap.
Újra Ormai László, a Statisztika női szakosztályának legendás vezetője nevét viseli a felújítás alatt álló Marczibányi téri asztalitenisz-csarnok. A sportlétesítményt összesen 420 millió forintból újítják fel, amelynek eredményeképpen modern, európai szintű körülményeket tudnak biztosítani a versenyzőknek.
Az energetikai rendszer korszerűsítéséhez 300 millió forintot biztosított a Nemzeti Sportközpontok a Széchenyi Terv 2020-ból és az Európai Unió kohéziós alapjából, a további 120 milliót pedig a Magyar Asztalitenisz Szövetség állja a sportági infrastrukturális alapból. Ez utóbbiból többek között a vizesblokkokat, a csarnok világítását és burkolatát újítják fel. A munkálatok a tervek szerint idén nyáron fejeződnek be.
A Budapest II. kerületében található létesítményt évtizedeken keresztül Marczibányi téri asztalitenisz-csarnokként ismerték a sportbarátok. Az épület 2010-es felújítása óta Ormai László nevét viseli a csarnok, azonban most a legendás személy neve újra felkerült a csarnok falára, ahonnan a jelenlegi felújítás kezdetekor, 2018 végén vették le.
A csarnok évtizedek óta a Statisztika negyvenszeres magyar bajnok és 25-szörös BEK-győztes női csapatának az otthona.
12 projektet nyert el az önkormányzat közintézmény-felújítási csomagjában az FK-RASZTER Építő Zrt., a Füzeséri Építő Zrt. és a Nimród-Bau Beruházó és Kivitelező Kft.
A tervek szerint már az idén visszaadhatják a forgalomnak Újpesten a Pozsonyi utca és az István út egyes felújított szakaszait. A kivitelezést végző HE-DO tájékoztatása szerint a tervezett határidőhöz képest korábban befejeződhet az útpálya felújítása.