A ZÁÉV munkájával 112 gyermeknek építettek új intézményt.
Új, 1297 négyzetméter alapterületű óvodaépületbe költözött Dombóvár egyik legrégebbi oktatási-nevelési intézménye: az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda, átadták a ZÁÉV Zrt. által kivitelezett épületet. A projektet korábban részletesen bemutattuk többször is, a technikai információkra is kitérve, illetve videót is készítettünk a helyszínen.
A katolikus egyház négyezer új óvodai férőhelyet hozott létre az elmúlt években a katolikus óvodaprogram keretében - mondta a a Soltész Miklós államtitkár szerdán az ünnepélyes átadó eseményen. Az épületet Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg.
Koósz Roland, az egyházmegye oktatási irodavezetője beszámolt arról, hogy a beruházás kizárólag kormányzati forrásból valósult meg, kétszintes, 1295 négyzetméter alapterületű épületben négy csoportban 112 férőhely van.
A dombóvári katolikus óvoda fenntartását 2016-ban vette át az önkormányzattól a pécsi egyházmegye, az intézménynek a korábbi, Petőfi utcai, kisebb alapterületű épületben csak 90 gyermek nevelésére volt engedélye.
Csibi Krisztina, a térség országgyűlési képviselője többek között kifejtette: a a több mint kétmilliárd forint értékű óvóda, zöldmezős beruházással épült fel.
Pintér Szilárd, Dombóvár polgármestere felszólalásában arról is beszélt, hogy az új óvoda egy olyan tér, ahol a gyerekek megtanulják az együttműködés és a tisztelet fontosságát, a közösségi szellemet és a mások iránti felelősséget.





















Egy óriásberuházást dokumentálni mindig különleges élmény, kiváltképp, ha olyan perspektívából lehet bemutatni, amilyenre korábban nem volt lehetőség. A Paksi Atomerőmű feletti légtérzár miatt a Radnóti-vers sorai esetünkben kissé sántítanak: mi nem repülő-, hanem emelőgéppel emelkedtünk az atomerőmű-építkezés fölé. A látvány így is lélegzetelállító volt.
Nemcsak beruházóként, hanem generálkivitelezőként is részt vesz a SZABADICS Építőipari Zrt. Balatonföldváron a Regatta Residence projekt megvalósításában. A 39 lakásos prémium lakópark építésének egyik legfontosabb szakaszát, a vasbeton szerkezet építését is saját leányvállalati háttérrel, a SZABADICS Szerkezetépítő Kft.-vel valósítják meg.