A XX. kerület várhatóan megújuló közteréről látványterveket is közzétettek.
Hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást, melyen a fővárosi Pesterzsébeten található Szent Erzsébet tér átalakítására keresik majd a kivitelezőt – írta meg nemrég a szintén Pesterzsébet című kerületi újságot szemlézve a pestbuda.hu.
A tér rekonstrukciója várhatóan még 2025-ben elkezdődik, az előkészítő munkák már el is kezdődtek. A tér teljes területét valamint annak környezetét érintő felújítás során több mint száz fa ültetését tervezi az önkormányzat, valamint új padokat, kerékpártámaszokat és egy ivókutat is telepítenek – derül ki a cikkből.
A projektre 635 millió forint kormánytámogatást kapott az önkormányzat. A tervezők törekedtek a minél több árnyékos rész létrehozására, változatos zöldfelületek telepítésére, amelyhez olyan öntöző rendszert építenek ki, ami fúrt kútról üzemel majd – tette közzé korábban a Facebookon Szabados Ákos polgármester.






A beruházás a módosított építési engedélynek megfelelően halad a teljes szerkezetcsere felé, miután a statikai vizsgálatok igazolták, hogy az eredeti váz megtartása nem lenne biztonságos.
Már zajlik a fürdőcsarnok burkolása; befejeződtek a főbb betonozási munkák a fürdőcsarnokban és a barlangjáratban.