2024.10.11, Péntek

A budapesti Bécsi kapu tér elkészült járda- és útszakaszait június 18-án adták át. A Budavári Önkormányzat a felújítás során átépítette

  • a Bécsi kapu téri Levéltár előtti aszfaltjárdát;
  • a Bécsi kapu tér 5-6-7-8. számú épületeket határoló járdát- és útfelületet;
  • a Hatvany-palotával szemközti park melletti járdaszakaszt;
  • a Bécsi kapu téri Evangélikus templom melletti járdát.

Az Evangélikus templomnál kicserélték a parkolásgátló pollereket, a Budai Várban megszokott oszlopok telepítésével egységessé vált az utcakép, míg a vakok és gyengén látók közlekedésének megkönnyítése érdekében a buszmegálló előtti járdába taktilis jeleket építettek. A Hatvany palota előtti szakasz a járdában lévő lépcső megszűntetésével az akadálymentes közlekedésre is alkalmassá vált, de a kiemelt útszegély ugyanakkor megmaradt.

Báró Hatvany Lajos halálának 50. évfordulójára a Budavári Önkormányzat korábban már felújította a Bécsi kapu téren álló Hatvany palotát, ekkor helyezték az előtte lévő járdaszakaszra azoknak a művészeknek a rézből mintázott aláírásait, akik az 1930-as években rendszeres vendégei voltak a palotának. A régi, rossz állapotú aszfaltburkolat felújítása során az aláírások gránitlapokra kerültek.

Hamarosan az Országház utca 16. és Bécsi kapu tér 1. szám alatti műemléki épület részleges felújítása is megtörténik, az önkormányzat erre kiírt közbeszerzési pályázatát a KL Kreatív-Lak Kft. és a Providor-Bau Kft. nyerték.

(epiteszforum.hu, kozbeszerzes.hu)

(kép: epiteszforum.hu)

Galéria

műemlékfelújításMi épül?építőipari cégekBudavár