2019.02.19, Kedd

Ötéves 401 milliárdos program indul a közutak rendbe tételére

Hegedűs Gergely

2016.01.20

A hazai közúthálózatot 51,2 százalékban rossz és 11,8 százalékban nem megfelelő burkolatállapot jellemzi, ezen egy átfogó programmal akar változtatni a kormány. Ezért decemberben egy ötéves, 401 milliárd forintos programról döntött, amivel az EU által elvárt 11,5 tonnás tengelyterhelésre is alkalmassá kell tenni a sok helyen elavulttá vált utakat.

Öt év alatt összesen csaknem 401 milliárd forint forrást irányzott elő a kormány egy december végi határozatában a közúti közlekedési infrastruktúra üzemeltetési, karbantartási feladatainak finanszírozásához. A részletekről Nemes-Nagy Tibor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója számolt be a Magyar Időknek.

A decemberben kinevezett vezérigazgató elmondta, a kormányhatározat alapján feladataik ellátására évről évre növekvő finanszírozáshoz jutnak. A jogszabály a közúthálózat üzemeltetési, karbantartási feladatait jelöli meg, de külön pont rendelkezik a felújítási feladatok finanszírozásáról. Ennek részleteit február végére kell kidolgozniuk az érintett tárcáknak.

Az állami közúthálózat közel 32 ezer kilométernyi, ebből 1800 kilométer gyorsforgalmi út. Nemes-Nagy Tibor elmondta, a téli időszakban mintegy nyolcszáz járművel kell hó- és jégmentesen tartani a hálózatot. Egy átlagos télen 130-140 ezer tonna sót szórnak ki az utakra, és mindehhez 5800 állandó munkavállalójuk mellett mintegy 3000 közfoglalkoztatott munkás van a segítségükre. Az ötéves fejlesztési időszak végére a 800 darabos gépjármű állományt igyekeznek 150-nel megnövelni.

Az igazgató arról is beszámolt, hogy a hazai közúthálózatra az Országos Közúti Adatbank adatai alapján 51,2 százalékban rossz és 11,8 százalékban nem megfelelő burkolatállapot jellemző. Ennek oka a jelentős forgalomnövekedés, amelyet a korszerűsítés üteme nem tudott követni. Több megyében is nagy számban vannak olyan alsóbb rendű utak, amelyek 1970 előtt épültek, és még makadámszerkezetűek. Veszprémben, Hevesben, Tolnában az utak nagyobb része ilyen. Sok megyében ugyanakkor a hetvenes években leaszfaltozott utak vannak többségben.

Egy utat ugyanakkor 15-20 évente fel kell újítani. Az elmúlt időszakban azonban csak az állami közúthálózat két százaléka újult meg évente. ”A felújításra azért is szükség van, mert uniós csatlakozásunkkor vállaltuk, hogy az útjainkat 11,5 tonnás tengelyterhelésre erősítjük” – emelte ki a vezérigazgató. „Ezt folyamatosan teljesítjük, de még vannak lemaradásaink. Vidéken találunk olyan hálózatot, ahol annak több mint fele nem alkalmas a 11,5 tonnás terhelésű tehergépjárművek súlyának elviselésére. Ez a helyzet például Békés és Zala megyében. A gyorsforgalmi közúthálózatnak is mintegy 20 százaléka is megerősítésre vár.”

Tavaly decemberben Tasó László az NFM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, 2016-ban közúton mintegy 300 kilométeren kezdődnek fejlesztések 520 milliárd forintból. Arról is beszámolt, hogy 2020-ig közlekedési fejlesztésekre (a közút mellett a vasutat is beleértve) 2600-2800 milliárd forintot tervez a kormány.

(Magyar Idők, magyarepitok.hu)

útépítésútfelújításMagyar Közút Nonprofit Zrt.