Mintegy 1900 méterrel, első ütemben Rákospalota-Újpest vasútállomásig hosszabbodhat meg az M3-as metró. A beruházás során két új állomás épülne, a kivitelezést pedig Design & Build konstrukcióban készítik elő. A projekt megvalósításához ugyanakkor ingatlankisajátításokra és rendkívül szoros ütemezésre is szükség lesz.
A Budapesti Közlekedési Központ megkezdte a 3-as metró meghosszabbításához rendelkezésre álló tervek átvizsgálását. A munka során azt elemzik, hogyan lehet a korábban Káposztásmegyerig előkészített fejlesztést szakaszolni úgy, hogy annak első üteme Rákospalota-Újpest vasútállomásig valósuljon meg. Emellett meghatározzák a kivitelezés várható időigényét, és feltérképezik a beruházás kockázatait is – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A fejlesztés részletes előkészítő anyaga a Fővárosi Közgyűlés közlekedési és városfejlesztési bizottságának pénteki ülése elé kerül. A BKK időközben valamennyi vasúthatósági engedély érvényességét meghosszabbította, így azok 2028 decemberéig hatályban maradnak.
A 3-as metró belváros felőli vonala 1990-ben érte el Újpest-központot, az eredetileg tervezett továbbépítés azonban azóta sem valósult meg.
A BKK korábban elkészíttette a Káposztásmegyerig tartó meghosszabbítás engedélyezési terveit, a kormány által 2026 júliusában meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv pedig már tartalmazza a beruházást. Ennek első ütemében a metró Rákospalota-Újpestig épülne tovább.
Az új szakasz a jelenlegi metróvonal föld alatti műtárgyának Árpád út 119. számnál található végétől indulna, és megközelítőleg 1900 méter hosszan vezetne Rákospalota-Újpest vasútállomásig. A vonalat felülről épített technológiával alakítanák ki, a metróüzemhez szükséges valamennyi szerkezettel és rendszerrel együtt.
A fejlesztés részeként két új állomás létesülne:
Utóbbi fontos közlekedési csomóponttá válhat, közvetlen átszállási kapcsolatot teremtve a Budapest–Vác–Szob, illetve a Budapest–Veresegyház–Vác vasútvonalakkal.
A bizottság elé kerülő dokumentumban a BKK összefoglalta a projekt elindításához már rendelkezésre álló, illetve még hiányzó dokumentációkat, valamint meghatározta az előkészítés legfontosabb lépéseit. A társaság azonnal megkezdi a tenderdokumentáció megrendelését a hatályos tervezői keretmegállapodás alapján. A kivitelezési közbeszerzés az engedélyezési tervek és a jelenlegi engedélyek felhasználásával, Design & Build, vagyis tervezést és kivitelezést egyaránt magában foglaló konstrukcióban indítható el. A tender megjelentetésének előfeltétele a dokumentáció műszaki és szakmai köteteinek összeállítása. Ezt a BKK a még érvényes keretszerződésében meghatározott áron rendeli meg a tervezőtől.
A kivitelezés megkezdéséhez az Árpád út és a Szilágyi utca környezetében mintegy 24, a tervezett nyomvonalat érintő ingatlan tulajdonjogát is meg kell szerezni. Az építési terület biztosítása többségében lakóingatlanokat érint.
A BKK szerint a Budapesti Fővárosi Vagyonkezelő Központ Zrt.-nek a lehető leghamarabb el kell indítania az ingatlanok megvásárlását, illetve szükség esetén a kisajátítási eljárásokat. A 2021-ben készült tervezői költségbecslés ezt a feladatot 2,8 milliárd forintos tételként határozta meg.
A beruházás gyors elindítása érdekében a fővárosnak, a fővárosi társaságoknak, valamint az érintett IV. és XV. kerületi önkormányzatnak is a lehető legrövidebb idő alatt kell kiadnia a szükséges hozzájárulásokat.
A BKK a projekt egyik legfontosabb kockázataként az időtényezőt jelölte meg. A rendelkezésre álló idő a beruházás méretéhez és összetettségéhez képest rendkívül szűk, ezért a megvalósítás csak feszes ütemezés mellett képzelhető el.
Különösen az előkészítés időszakában lesz szükség az állami és önkormányzati szereplők, valamint az érintett társaságok gyors és összehangolt együttműködésére. Az engedélyezés, a tender előkészítése, az ingatlanok megszerzése és a kivitelezés egymásra épülő folyamatai ugyanis csak minimális időveszteséggel vihetők végig.
A fejlesztés járműoldali feltételeit is megvizsgálták. A BKK tájékoztatója szerint a 3-as metró jelenlegi Metrowagonmash szerelvényeivel a következő legalább húsz évben számolni kell. A BKV és az orosz gyártó között létrejött szerződés korábban további hét szerelvény beszerzésére biztosított opciót, ennek lehívási lehetősége azonban már megszűnt. Mivel a Metrowagonmash az orosz–ukrán háború miatt szankciók alatt áll, újabb járművek jelenleg ezen a módon nem szerezhetők be.
A kétállomásos meghosszabbítást ezért a meglévő flottával kell majd kiszolgálni, ami a BKV részéről a jelenleginél is feszesebb járműgazdálkodást tesz szükségessé.
3550 milliárd forintot költenek el 10 év alatt a vasúti infrastruktúrára. Ma Vitézy Dávid miniszter és Magyar Péter miniszterelnök bemutatta a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet.
Megújult állomások fogadják az utasokat Balmazújvárosban, Berettyóújfaluban és Demecserben.