A Széchenyi út és az Arany János utca közötti szakasz több mint 1 kilométeren lép előre; az átfogó koncepció faltól falig felújítást céloz meg.
Akik a 15. kerületben rendszeresen közlekednek, azoknak aligha kell magyarázni a BKK legutóbb kiírt közbeszerzésének apropóját: az észak-déli irányban számos - többek közt az 5-ös, 96-os, 124-es, 296-os buszjáratok - forgalmát lebonyolító Rákos út van ugyanis célkeresztben. Ahogy a beruházó közleménye is hangsúlyozza: az útpálya burkolata töredezett, a járdák és a szegélyek elhasználódtak, miközben a gyalogos- és kerékpáros kapcsolatok is több helyen hiányosak.
A TED-en megjelent tervezői közbeszerzés tanúsága szerint a Széchenyi út és az Arany János utca közötti szakasz újul meg, ami 1,1 kilométert tesz ki.
A tervezés egyik kiemelt szempontja a csapadékvíz helyben tartása: a zöldfelületek kialakításánál a szivacsváros-koncepció és a Stockholm-módszer alkalmazását is előírják a leendő tervezőnek.
A projekt összetett jellegét jelzi, hogy a sima burkolatcserén túl egy teljes, faltól falig tartó felújítást írnak elő. Hogy mennyire lesz komplex a beruházás, az alábbi felsorolás is jelzi: a műszaki előkészítésnek ki kell térnie
Emellett vizsgálni kell a csomópontok közlekedésbiztonságát, a parkolási rendet, a közvilágítást, a közműveket és a zöldfelületek bővítését, a meglévő fák védelmével együtt. A projekt előkészítése a Széchenyi út Rákos út és Mozdonyvezető utca közötti szakaszának kerékpáros kapcsolataira is kiterjed.
A BKK a beruházás előkészítése során már társadalmi egyeztetést és helyszínbejárást is tartott. A tervezői szerződéskötés várhatóan 2027 márciusában történhet meg, a végleges tenderdokumentáció elkészítésének tervezett határideje pedig 2028 júniusa.
Az Aquincum - Békásmegyer kerékpáros útvonal kivitelezését a JÓ-ÉP végezheti.
Hivatalosan is elindult a "Dacia Road" projekt, amelyben 10 km-es gyorsforgalmi bekötést kap az autógyár az A1-es autópályába.